Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Július óta nem kaptak fizetést – Annyi tanár mondott fel egy iskolában, hogy leállt a tanítás

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség abaújkéri iskolájában péntek óta nincs tanítás.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Július óta nem kaptak fizetést – Annyi tanár mondott fel egy iskolában, hogy leállt a tanítás

Az intézmény dolgozói július óta nem kaptak fizetést

Az RTL Híradó számolt be róla, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség abaújkéri iskolájában olyan sok tanár mondott fel, hogy már órát sem tudnak tartani, ezért péntek óta nincs tanítás. 

Az intézmény dolgozói július óta nem kaptak fizetést.

Az iskola fenntartója, az Iványi Gábor vezette egyház nem kapta meg a nekik járó teljes támogatást, ráadásul most hiába hivatkoztak a tartozásaikra, nem kaptak semmit, ugyanis a NAV elvonja azokat az összegeket, amik a számláikra érkeznek. 

A MET vezetője szeptember végén azt mondta, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által működtetett intézményeknél az alkalmazottak 10 százaléka mondott fel, mert a dolgozóknak alig tudnak fizetést adni.
 

TEXTSTART:34043iskola:TEXTSTOP
 

Csengeriné Rékasi Brigitta, a Welsey János Iskola megbízott vezetője azt mondta, az abaújkéri iskola helyzete kilátástalan.

Az iskolába csaknem negyven településről közel négyszáz gyerek jár, a döntő többségük pedig nehéz körülmények között él. 

Indexkép: rtl.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük