Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Ennyit költenek idén a szülők játékra karácsonykor, és ezek a legnépszerűbb ajándékok

Idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben, és 12 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján. Az átlagos kosárérték 3,5 illetve 10 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a cég az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ennyit költenek idén a szülők játékra karácsonykor, és ezek a legnépszerűbb ajándékok

Az idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok

Az összes ajándékra a cég kutatásában résztvevők 35 százaléka 40-80 ezer forint közötti összeget, 20 százaléka pedig 80 ezer forintnál is többet áldoz.

A játékpiac legerősebb időszaka november közepén indul. A cég tapasztalatai szerint idén is az éves forgalom 40 százaléka fog a karácsony előtti másfél hónapban realizálódni. A karácsonyi időszakban akár négy-ötszörös forgalomnövekedéssel is lehet számolni. 

Karácsonyra tartogatják a szülők a legértékesebb ajándékokat

"A karácsonyi játékvásárlás egyik fontos jellemzője, hogy erre az ünnepre tartogatják a szülők a legnagyobb értékű ajándékokat, ráadásul a gyerekek ilyenkor akár 3-4 játékot is kaphatnak egyszerre" – mondta Gyaraki Dávid, a REGIO ügyvezető helyettese a közlemény szerint.

Az igazi roham a karácsonyi ajándékokért november közepén kezdődik, melyet a vállalat friss, 2300 fő részvételével végzett kutatása is megerősít.

  • Tízből hatan indulnak a beszerző körútra ebben a hónapban,
  • tízből ketten már októberben letudták a vásárlást,
  • decemberben így a válaszadók csupán 10 százalékának kell ajándékot keresnie.

A szakértő szerint az internetes vásárlás még mindig felfelé ívelő fázisban van, idén 16 százalékkal nőtt az online tranzakciószám.

Ezek a karácsonyi ajándékok a legnépszerűbbek

A REGIO felmérése alapján minden második 14 éven aluli gyermek több mint 3 ajándékot fog kapni idén karácsonyra, leginkább játékot, könyvet és ruhát találnak majd a csomagolópapír alatt.

A legnépszerűbbek idén a kreatív-, fejlesztő- és társasjátékok, de a LEGO és más építőjátékok, valamint az autók, a kirakósok és a játékbabák is közkedvelt meglepetésnek számítanak.

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük