Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Összeesett a 17 éves Ágoston a szalagavatón, és pár nappal később elhunyt – ez okozhatta a halálát

A fiú akkor lett rosszul, amikor a diákokra tűzték fel a szalagot. A mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, néhány napon belül azonban sajnos életét vesztette.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Összeesett a 17 éves Ágoston a szalagavatón, és pár nappal később elhunyt – ez okozhatta a halálát

Életveszélyes állapotban volt, de bíztak benne, hogy felépül

A lágymányosi gimnázium november 18-án, szombaton rendezett szalagavató ünnepségén lett rosszul a 17 éves Ágoston. A rendezvényt a Budaörsi Városi Sportcsarnokban tartották. 

Ágoston pénteken még iskolában volt, szombaton pedig a szalagavatón teljesen váratlanul lett rosszul, majd összeesett. A dolgozók azonnal odasiettek segíteni, stabil oldalfekvésbe helyezték és szóltak a helyi mentősöknek is, akik végig készenlétben álltak az eseményen.

A történtekről az RTL Híradó számolt be. Győrfi Pál elmondta, hogy a fiúnál azonnal megkezdték az újraélesztést, defibrillátort is használtak, és közben a kardiológiai osztályra szállították őt. Életveszélyes állapotban volt, de mindenki bízott benne, hogy felépül. 

Iskolatársai imaláncot indítottak érte, a budai Szent Imre Plébániatemplomban pedig szentmisét is tartottak.
 

Szívritmuszavar okozhatta a halálát

Csütörtökön a gimnázium Facebook oldalán közölték, hogy Ágoston szervezete feladta a harcot. 
 

TEXTSTART:34229elhunyt:TEXTSTOP
 

Rengetegen nyilvánítottak részvétet, volt aki azt írta, anyaként és nagymamaként is megszakad a szíve. 

"Nyugodjon békében a drága gyermeketek! Nagyon melegszivű,okos,kedves fiú volt…felfoghatatlan…” – írták. 

Az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa az RTL Híradónak azt mondta, a fiú halálát  szívritmuszavar okozhatta, ami egy születési rendellenesség is lehet, és előfordul, hogy nincs előzetes tünete. 

Indexkép: NoName_13 képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük