Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Az életmentő ölelés – haldokló koraszülött ikertestvérét mentette meg ölelésével a kisbaba

Az ikerbabákat külön inkubátorba tették születésük után a fertőzés kockázatának csökkentése miatt. Amikor egyikük állapota rohamosan elkezdett romlani, egy nővér úgy döntött, hogy egymás mellé fekteti őket, bár ez akkor az USA-ban ismeretlen eljárás volt. Végül ezzel mentette meg a másik baba életét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az életmentő ölelés – haldokló koraszülött ikertestvérét mentette meg ölelésével a kisbaba

Kyrie a bal karját húga köré fonta, és ezzel megmentette ikertestvére életét

Kyrie és Brielle Jackson 1995. október 17-én születettek, a kiírt születési dátum előtt 12 héttel. Bár történetük már 18 éves, azóta is gyakran emlegetik őket a sajtóban. 

Abban az időben amikor születtek, a fertőzés kockázatának csökkentése miatt bevett gyakorlat volt, hogy a babákat külön inkubátorba helyezik. A kis Kyrie jól fejlődött, gyarapodott a súlya, ikertestvére, Brielle azonban egyre rosszabb állapotba került. Alacsony volt az oxigénszintje, légzési és pulzusproblémái voltak, és a súlya is alig gyarapodott. Csaknem egy hónappal a születésük után a kislány állapota válságos lett. A szülők nagyon meg voltak rémülve. 

Egy Gayle Kasparian nevű nővér mindent megtett azért, hogy javítson a baba állapotán, de semmi sem segített. Ekkor jutott eszébe egy olyan eljárás, ami az Egyesült Államokban akkor ismeretlen volt, és Európában is csak néhány helyen alkalmazták. Szülői engedéllyel egy ágyba fektette a kicsiket. 

A hatás nem maradt el. Kyrie a bal karját húga köré fonta, átölelve őt. Szinte percek alatt megnyugodott a kislány, stabilizálódott a pulzusa és a hőmérséklete is. 

Amikor hazamehettek a kórházból, a szülők otthon is egy ágyba fektették őket, és az ikrek még ötéves korukban is együtt aludtak.
 

TEXTSTART:34263ikrek:TEXTSTOP
 

A kicsikről híressé vált egy fénykép, mely a megmentő ölelés nevet kapta. 

Későbbi kutatások során arra az eredményre jutottak a szakamberek, hogy a fertőzésveszély minimális, szinte elenyésző, miközben jelentős előnyökkel jár, ha az ikrek egy ágyban, egymás mellett vannak. 

Mary Whalen kutató szerint ezzel javul a vér-oxigén szint, csökken az apnoe problémák száma, az izzadás és a kórházi tartózkodás időtartama is, miközben fokozottabb a súlygyarapodás és jobb a hőmérséklet-szabályozás. 

Indexkép: Fantastic Videos / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük