Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Fókuszban a szem egészsége – nyáron is

Itt a nyár, a vakáció, a felhőtlen kikapcsolódás és a strandolás ideje. Természetesen a kellemes időtöltések közepette is fokozottan vigyáznunk kell magunkra, egészségünkre.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Fókuszban a szem egészsége – nyáron is

Különösen igaz ez a szemünkre, hiszen a nyár több veszélyforrást is rejt magában, amelyekre érdemes odafigyelnünk, pláne, ha egyébként is látáskorrekcióra szorulunk, azaz szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk.

– Nyáron két dologra igazán fontos odafigyelni: az egyik az UV-sugárzás, amelynek szemünk erőteljesen ki van téve, így egy megfelelő és igazán jó minőségű napszemüveggel folyamatosan védeni kell. A kontaktlencsék egy részét szintén ellátják UV-szűrő réteggel, meg kell azonban jegyeznem azt, hogy ez nem alkalmas a teljes védelemre, tehát nem helyettesítheti az UV-szűrős napszemüveget, ez egy plusz szolgáltatása lehet a kontaktlencséknek, de teljeskörű védelmet nem nyújt. -tanácsolja dr. Bujdosó Anna szemészorvos, kontaktológus, a CIBA Vision szakértője.

– A kontaktlencseviselés valamilyen szinten növelheti a fényérzékenységet, de elsősorban csak az kezdeti viselési időszakban. Tehát a lencséhez való teljes hozzászokás után ennek nincs igazából jelentősége, mindenkit egyaránt károsít az UV-sugárzás. Mindenkire vonatkozik ugyanakkor, hogy lehetőleg csakis UV-szűrővel ellátott, jó minőségű napszemüveget viseljen. A sötét napszemüvegek alatt a pupillák ugyanis kitágulnak, és hogyha nincs UV-szűrővel ellátva a szemüveg, akkor még nagyobb kár érheti szemünket, mintha nem vennénk fel napszemüveget, amikor is a hunyorgás hatására összeszűkül a pupillánk.

Kontaktlencseviselőknél a másik fontos dolog pedig a strandolás, szemüvegben senki nem szeret strandra járni, tehát ilyenkor még azok is szívesen vesznek fel kontaktlencsét, akik egyébként szemüveget használnak a látáskorrekcióra. A rendszeres kontaktlencseviselők pedig ugyebár ilyenkor sem mondanak le az általuk preferált kényelemről. A kontaktlencse és a strandolás vonatkozásában viszont van egy veszélyes kórokozó, amelyet acanthamoeba-nak hívnak, és ami mindenütt ott lehet a környezetünkben.

Miután ez a kórokozó rendkívül ellenálló, nagyon nehéz vagy egyáltalán nem is lehet elpusztítani klórozással sem, így megtalálható lehet az uszodák vizében és a természetes vizekben egyaránt, csapvízben, tavakban, folyókban is. Ha ezek a kórokozók rákerülnek a lágy kontaktlencse felszínére, akkor ott el tudnak szaporodni, bekerülnek a tokba, a tokban tovább szaporodnak, főleg, ha nem megfelelően tartjuk őket tisztán, onnan pedig a szemre kerühetnek tovább és nagyon komoly fertőzéseket okozhatnak. Tehát óvnunk kell a nyári időszak alkalmával a strandolókat, fürdőzőket ettől a fürdőzéstől.










Dr.Bujdosó Anna szerint tévhit, hogy kontaktlencsével nem lehet fürödni, úszni, bár az említett fertőzésveszély miatt nem örülnek neki a szakemberek. Nem beszélve arról a veszélyről, hogy a szembe kerülő víz könnyen lemoshatja a szemben lévő lencsét és a lencsénk pillanatok alatt elúszhat. De mivel mégis megoldandó a feladat, hogy a szemüvegviselők is élvezhessék a strandolás örömeit, ilyenkor az egynapos, eldobható kontaktlencse viselését javasolják.

A Focus Dailies vékony, de mégis kellő tartással rendelkező kontaktlencse. Speciális alapanyaga, a műkönnyek alkotórészeként ismert poli-vinyl-alkohol (PVA) és egyedülálló gyártástechnológiája biztosítja a kivételes kényelem érzetet. A lencse anyagából mechanikus erőbehatásra (pislogásra) felszabaduló polivinyl-alkohol folyamatosan nedvesen tartja a szemet illetve a kontaktlencse felszínét, kivételes kényelem érzetet biztosítva nem csak közvetlenül a behelyezés után, hanem a nap folyamán is, kiküszöbölvén a lencseviselettel szinte kivétel együtt járó napvégi szárazság érzetet.

Ha nyár, akkor buli, szórakozás! A buli és a szórakozás egyik velejárója lehet, hogy más külsővel szeretnénk megjelenni egy-egy partyn, eseményen. Akár hibátlan a látásunk, akár pedig kontaktlencsét viselünk, szabadon változtathatjuk szemünk színét az új eldobható, egynapos Fresh Look One Day lencsék segítségével. Cseppet se féljünk attól, hogy netalántán kékben látjuk majd a világot, hiszen ezeknek a lencséknek a középső része nem színezett, ezért a látásunkat természetesen nem befolyásolja.

Szemünk eredeti színét tudjuk kiemelni, megváltoztatni, kék, zöld, mogyoróbarna, vagy éppen szürke színűre. Természetesen a világosabb színű szemek esetében feltűnőbb lehet ez a változás, mint az egészen sötét szemmel rendelkezőknél. Megfelelő sminkkel pedig tovább fokozhatjuk az új tekintetünk varázsát…









– Természetesen a hölgyek nyáron sem szívesen mondanak le arról, hogy sminkeljék a szemüket. Ilyenkor is érvényes az általános szabály, hogy először a kontaktlencsét kell behelyeznünk, és csak utána fessük ki a szemünket. És ha lehet, részesítsük előnyben a vízoldékony szemfestékeket az olajos alapúakkal szemben, hiszen ez utóbbiak belekerülve a szembe maradandó nyomot hagyhatnak a kontaktlencsénken – tanácsolja dr.Bujdosó Anna.

A kontaktlencseviselés ma már széles körben elterjedt és elfogadott Magyarországon, lassan oszlanak a kapcsolódó félelmek és tévhitek. Nem is csoda, hiszen immár 1971 óta ismeri a világ a kényelmes és egészséges lágy kontaktlencséket, a fejlesztések következtében pedig évről évre modernebb eszközökkel javíthatják látásukat az érintettek.

Persze senki se feledkezzen meg arról, hogy a kontaktlencse nem boltban kapható termék, viseléséhez elengedhetetlen a megfelelő szakorvosi vizsgálat. Legyen szó fiatalról, vagy idősről – hiszen a kontaktlencseviselők korát semmi sem szabályozza, óvjuk nyáron is a szemünk egészségét!


www.ma.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük