Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ez az oka annak, hogy a mai gyerekek gyakran türelmetlenek és nem képesek elviselni az unalmat

Boldoggá szeretnénk tenni őket, de ez valahogy nem sikerül. Szakértők szerint a probléma része az is, hogy a gyerekek minden kívánságát azonnal teljesítjük és állandóan szórakoztatjuk őket - gyakran okostelefonnal -, így nem tanulnak meg egyedül, elmélyülten játszani, unatkozni, vagy monoton tevékenységeket csinálni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ez az oka annak, hogy a mai gyerekek gyakran türelmetlenek és nem képesek elviselni az unalmat

Így nevelünk türelmetlen gyerekeket, akik nem tudnak mit kezdeni az unalommal

Egy olyan világban élünk, ahol sok gyerek számára az unatkozás már-már ismeretlen fogalom. Folyton lekötjük őket valamivel, és ha épp nem tudunk rájuk figyelni, inkább egy kütyüt nyomunk a kezükbe, hogy csöndben maradjanak, ahelyett, hogy hagynánk őket egy kicsit szöszmötölni, elmélkedni.
 

Azonnal ugrunk és kielégítjük az igényeiket

Természetes, hogy amikor kicsi a baba, akkor minden igényét, szükségletét azonnal ki szeretnénk elégíteni. Ha éhes, megetetjük, ha álmos, elaltatjuk, ha unatkozik, akkor pedig játszunk vele. Ahogy azonban egyre nagyobb lesz a gyermekünk, meg kell tanulnia, hogy néha késleltetni kell a szükségletei kielégítését. Lehet, hogy ahol éppen vagyunk, ott nem tud azonnal enni, inni, pisilni vagy játszani, várnia kell egy kicsit. 

Ha a gyermek megtanulja, hogy néha várnia kell bizonyos dolgokra, vagy lemondani a boltban egy játékról, javul a stressztűrő képessége. 

Ha minden kérését azonnal teljesítjük, azzal nem segítjük őt ebben a folyamatban. 

Vekerdy Tamás úgy vélte, hogy aki mindent azonnal megkap, abból egy önző kis zsarnok lesz, akit mi teszünk azzá. Ha rögtön pattanunk, amikor a gyerek kiejt valamit a száján, az a pszichológus szerint abnormális és teljes mértékben rosszat tesz a gyereknek. Ha a vágyai mindig azonnal ki vannak elégítve, azzal mi magunk neveljük önzővé, aki felnőtt korában is csak magára fog gondolni.
 

Kezükbe nyomjuk a kütyüket, ahelyett, hogy kint szaladgálnának

Sokszor a szülő annyira fáradt, kimerült vagy elfoglalt, hogy nincs ideje a gyerekével foglalkozni. Ő pedig nem tud önállóan, egyedül, elmélyülten szöszmötölni, játszani, vagy a szabadban rohangálni. Vekerdy Tamás gyakran hangoztatta, hogy a gyerekeknek napi 3-4 órát kellene a levegőn tölteniük, miközben szabadon játszanak, rohangálnak, fára másznak, billenő pallókon lépkednek. 

A mai gyerekek azonban nagyon kevés időt töltenek a szabadban, és az is gyakori, hogy a szülő a kezébe adja az okostelefont, csak hogy ne unatkozzon, hogy lefoglalja magát. Ezzel azonban azt éri el, hogy a gyermeke fantáziája, képzelőereje, mozgása nem fejlődik megfelelően – a telefonon keresztül pedig túl sok inger éri őt, amitől besokallhat és ingerültté, hisztissé válhat. 

A kütyükkel tönkretesszük gyermekünk idegrendszerét, és az iskolában sem tudnak emiatt a monotonnak tűnő tanórákon figyelni.
 

Elhalmozzuk őket csilingelő játékokkal

A gyerekeket játékokkal halmozzuk el, és arra törekszünk, hogy a játék minél többet tudjon, zenéljen, csilingeljen, beszéljen, pörögjön, forogjon, stb. 

Aztán meglepődünk azon, hogy nem akar segíteni a gyerek otthon az olyan monoton teendőkben, mint a teregetés vagy a játékok elpakolása. 

Vekerdy Tamás szerint a legegyszerűbb játékok a legjobbak: "széttárom a kezemet és én vagyok a repülő, lenézek a szőnyegre és az a tenger". Kockából bármit lehet építeni és homokból is, sőt utóbbiból jókat lehet "főzni" is. 

A gyerekek tudják, mit szeretnének, de nem tudnak tenni érte

Kiegyensúlyozott étrend, pihentető alvás és a rengeteg program és feladat mellett egy kis unatkozás, elmélyülés. Erre van szükségük a gyerekeknek. Nem kell mindig fejlesztő játékot játszani, nem kell mindig mindennek értelmet találni. Sokszor a legegyszerűbb dolgok fejlesztik őt, amire nem is gondolnánk, nevezetesen az, ha unatkozik és nem csinál semmit, hanem látszólag csak "bambul", szöszmötöl.

Ha ezek is jelen vannak az életében, akkor az iskolában valószínűleg nem lesz figyelmetlen, szorongó vagy ingerlékeny. 

Fontos az is, hogy otthon végezzen monoton feladatokat is: ha tehetjük, akkor vonjuk be őt a házimunkába is! 

Tanítsuk meg neki, hogy ha el szeretne valamit érni az életben, azért tennie kell! Tűzzön ki egy célt maga elé és nézze meg, hogy annak eléréséhez milyen lépéseket kell megtennie! Így nem fogja annyi csalódás sem érni az életben, ha pedig problémába ütközik, önállóan keresi majd a megoldást. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük