Hirdetés Partneri kampány helye
Babanevek

Lehet Annarózsa, Teca és Pipó a baba neve, de nem fogadták el a Katamarit és a Szentistvánt sem

A Nyelvtudományi Kutatóközpont 2023-ban 70 új keresztnevet fogadott el a 469 kérelemből.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Lehet Annarózsa, Teca és Pipó a baba neve, de nem fogadták el a Katamarit és a Szentistvánt sem

Ilyen nevek kerültek be az választható utónevek közé

A választható nevek listája már 4570 névből áll. A kettős keresztnevekért egyenesen odavannak a szülők. Az adható lánynevek közé bekerült az  Annarózsa és az Emilin (Emma + Lynn) név is. 

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs a 24.hu-nak azt mondta, hogy a tévésorozatok miatt a török eredetű nevek továbbra is nagyon népszerűek. Elfogadták például az Ájlá török női nevet, aminek jelentése fénykoszorú. A török férfinevek közül pedig a Berk és a Nazir vált választhatóvá. 

Egyre több rövidült névalak is megjelent, például a Náel (Nátánael), a Pipó (Filippo), a Dárisz (Dáriusz), a Korbin (Korbinián), a Tiágó (Szantiágó) és a Gábris (Gábor). 

Az irodalmi névalakok közül pedig a Legolászt (A Gyűrűk Ura című regény szereplője) és a Galahad (az Artúr-mondakör egyik ismert lovagja) neveket engedélyezték.

Ezeket a neveket nem fogadták el

A török nevek közül a Dzsánszu és a Baran neveket nem fogadták el, mert ezek unisex nevek. 

A kettős keresztnevek közül pedig nem került fel a listára az Annalelle, a Katamari, a Pannilia, a Learóza, a Bodzaróza, a Pannalina, az Annamilla, az Annarebeka, a Larahella, a Hannalia, a Zararóza, a Lizamária és a Narabella sem. 

Raátz Judit elmondta, hogy olyan mesealakoktól kölcsönzött neveket is szerettek volna a szülők, mint a Lolka vagy a Röneszmé, illetve olyan becéző alakokat, mint a Rüntyi, Zuri, Eni, Bimbi, Böbi, Kari, vagy Nia. 

A fiúnevekből nem kerülhettek fel a listára az olyan egyedi nevek mint a Csillám, Csillagom, Csillagfény, Zoján és Pumba. Ez utóbbi szintén egy mesefigura neve. 

Olyan szülő is akadt, aki a Jézus vagy a Lucifer nevet szerette volna a gyermekének adni. De volt, aki például Szentistván névre keresztelte volna a gyerekét, hogy mindig emlékezzen Magyarország államalapítójára. 

Beceneveket is szerettek volna a szülők elfogadtatni, úgy mint a Beni, Dani, Nonó, Sani, Sanca, Jani, Zola vagy Ari.

Sikertelen próbálkozások voltak továbbá azokra a nevekre, amelyeket nem a magyar helyesírás szabályai szerint szerettek volna bejegyeztetni, mint például a lánynevek közül a Riley, az Aylin, a Fanny, a Sophia, a Wednesday, a Mayla, a Maya, a Myra, a Becky, a Rose, a Chloe és az Odette. A fiúnevek közül pedig a Noah, a Deniel, a Paul, a Johann, az Arthur, a Hugo és a Gerald.

2023-ban elfogadott lánynevek (a lista nem teljes)

  • Ájlá
  • Ancsa
  • Annarózsa
  • Bojka
  • Dorita
  • Dragana
  • Eleonor
  • Elora
  • Emilin
  • Girdiána
  • Ili
  • Kaori
  • Kikerics
  • Kjókó
  • Lile
  • Linell
  • Lisza
  • Mádhuri
  • Mei
  • Nabi
  • Paldzom
  • Serina
  • Sosána
  • Söván
  • Szmilla
  • Teca
  • Zaira
  • Zenda
  • Zília

2023-ban elfogadott fiúnevek (a lista nem teljes)

  • Berk
  • Dárisz
  • Gábris
  • Galahad
  • Klinton
  • Korbin
  • Legolász
  • Náel
  • Nazir
  • Pipó
  • Saif
  • Szigurd
  • Sztoján
  • Szvjatoszláv
  • Tiágó

Találj babádnak nevet a rengeteg összegyűjtött, rendszerezett babanevünk között:
Teljes babanév kereső, jelentésekkel és legnépszerűbb listákkal 

Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: tung256 képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük