Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

„Megfordult-e a fejében, hogy lemond?” – Nyilatkozott Novák Katalin a pedofil ügyben megadott kegyelemmel kapcsolatban, de választ nem adott

Indoklást vártak tőle, ez azonban elmaradt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Megfordult-e a fejében, hogy lemond?” – Nyilatkozott Novák Katalin a pedofil ügyben megadott kegyelemmel kapcsolatban, de választ nem adott

Hatalmas felháborodás övezi, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki a pedofil bűncselekményeket elkövető volt igazgatót akarta menteni azzal, hogy hamis tanúvallomást fogalmazott meg, és akart aláírni az egyik érintett gyerekkel. 

"Az ellenzék a köztársasági elnök lemondását követeli, az egyik áldozat pedig szégyennek nevezte a döntést, és kéri az indoklás nyilvánosságra hozatalát" – mondta el az egyik újságíró a tegnapi sajtótájékoztatón, és megkérdezte, hogy megbánta-e, hogy aláírta a kegyelmi kérvényt, megfordult-e a fejében, hogy lemond, és kész-e nyilvánosságra hozni a döntése indoklását.

Novák Katalin válaszában kiemelte, hogy három gyermeket nevel, és undorodik a pedofilíától, sőt, mint mondja, a pedofilok elleni szigorú fellépés egyik leghangosabb élharcosa volt annak idején.

Egy jogszabályi rendelkezés miatt azonban az elnöki kegyelmi döntések indoklása nem nyilvános. Ez minden esetben felvethet kérdéseket, melyek a rendelkezés miatt azonban megválaszolatlanok maradnak – mondta.

Hozzátette: minden elnöki kegyelmi döntés megosztó, ő azonban együttérez a pedofília minden áldozatával.

Távozása közben elhangzott még egy kérdés: "Mit üzen az áldozatoknak, akik igazságtalannak tartják a döntését?" – erre azonban már nem válaszolt.
 

TEXTSTART:34512novak:TEXTSTOP
 

Indexkép: MTI/Bruzák Noémi

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük