Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

TikTok kihívás miatt halhatott meg egy 8 éves kisfiú

A gyerek egy kihívás miatt nyelt le tíz darab mágnest, hogy népszerű legyen a közösségi médiában. Szakértők hívják fel a figyelmet, hogy beszélgessünk gyerekünkkel ezekről a veszélyes és értelmetlen kihívásokról, hogy megelőzhessük a bajt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
TikTok kihívás miatt halhatott meg egy 8 éves kisfiú

Nem árulta el, hogy lenyelte a mágneseket, ezért nem kapott időben segítséget

Rhys Millum és testvére azon gondolkoztak, hogyan lehetnének népszerűek a közösségi oldalakon. Valószínűleg egy TikTok kihívás miatt nyelt le tíz darab mágnest az angol fiú, de erről nem beszélt senkinek – írja a Mirror.

Először hasfájásra panaszkodott, édesanyja pedig fájdalomcsillapítót adott neki. Mivel az állapota nem javult, ezért kórházba vitték, ahol gyógyszerrel kezelték, majd hazamehetett. 

Később azonban a fiú azt mondta, hogy nem lát, majd elájult. Az édesapja próbálta őt életben tartani, miközben hívták a mentőket, akik kórházba vitték a gyereket. A gyerek szívrohamot kapott, kétszert is újraélesztették, de így sem tudták megmenteni az életét. 

A gyomrában lévő mágneseket másnap mutatta ki egy CT-vizsgálat. 

Az anya csak ekkor döbbent rá, hogy fia egy TikTok-on terjedő kihívás miatt nyelte le a mágneseket. Mivel nem szólt róla a szüleinek, így nem tudott időben segítséget kapni.
 

Nem ritka, hogy valaki egy értelmetlen kihívás következtében hal meg – előzzük meg a bajt!

Nemrég arról írtunk, hogy egy fiatal lány azért halt meg, mert mérgező, veszélyes gázokat lélegzett be egy kihívás miatt.

Értelmetlen kihívás például a Sex Roulette is, aminek lényege, hogy minél több fiúval kell védekezés nélkül ágyba bújni. Az nyer, aki nem lesz terhes.

A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy ezeknek a kihívásoknak akár komoly egészségügyi kockázatai is lehetnek, sőt, az is előfordul, hogy egy kamasz egy ilyen értelmetlen kihívás következtében hal meg. 

Hívjuk fel gyerekeink figyelmét ezeknek az őrült trendeknek a veszélyeire, beszélgessünk velük, előzzük meg a bajt!

Olvasd el ezt is: Már négy halálos áldozata van az értelmetlen TikTok trendnek

Indexkép: antonbe képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük