Hirdetés Partneri kampány helye
Hobbi, kreativitás

Kerti jelzők fakanálból

A gondos háziasszonyok régen az elvetett magok zacskóját tűzdelték a sorok elé, hogy tudják melyik részre mit ültettek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kerti jelzők fakanálból

Ha sok növényt ültetünk, könnyen lefelejthetjük, melyik sorba mi került. Míg régen egyszerűen a magok zacskóját tűzték be a sorok elé, addig ma már ennél kreatívabb ötletekkel is megoldhatjuk a növények felismerését. Csupán néhány öreg fakanál, egy kevés festék, vagy szalvéta, és máris kész a kerti jelző.

Szükséges kellékek

Fehér és színes festék
Ecset
Lakk
Decoupage ragasztó és lakk
Mintás szalvéták

Elkészítés

1. A fakanalakat alaposan tisztítsuk meg, majd hagyjuk megszáradni.
2. A fakanalakat fessük le fehérre, majd szárítsuk meg.
3. A szalvétákat, melyek az ültetett növényeket ábrázolják, helyezzük el sorban.
4. Vágjuk ki a mintákat, majd válasszuk le a szalvéták tetejét.
5. A fakanál homorú részére vigyünk fel egy kevés ragasztót, majd simítsuk el rajta egyenletesen a kivágott formát.
6. Ha a ragasztó megszáradt, festékkel írjuk rá a fakanálra zöldség nevét.
7. Ezt követően lakkozzuk le. Használhatunk matt, fényes, vagy repesztő lakkot is.

Tipp

A fakanál teljes fejrészét használhatjuk decoupage-ra, ha a szárára egy kis falapot ragasztunk, és arra írjuk a növény nevét.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük