Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megtalálták a nyáron eltűnt 2 és fél éves gyerek csontjait – az egész ország aggódott a pillangós kisfiúért

A gyerek a nagyszüleitől tűnt el 9 hónappal ezelőtt a francia Alpokban. A kisfiú imádta kergetni a pillangókat. Egy túrázó talált rá a maradványokra egy olyan területen, amit a nyomozók korábban többször is átkutattak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megtalálták a nyáron eltűnt 2 és fél éves gyerek csontjait – az egész ország aggódott a pillangós kisfiúért

A szülők arra kérték az embereket, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat

Egyelőre nem tudni, hogy baleset vagy bűncselekmény áldozata lett az a 2,5 éves kisfiú, aki a nyáron tűnt el a nagyszüleitől a francia Alpokban. Ezt próbálják most kideríteni a nyomozók. 

Émile Soleil maradványaira egy túrázó nő bukkant rá – számolt be róla a BBC.

A kisfiú a nagyszüleinél volt, amikor eltűnt. A keresés során mindent bevetettek, amit csak lehet: több száz önkéntes segítségével vizsgálták át a környéket, de kutyákat, drónokat is használtak. Sőt, helikopterrel is keresték, amely a kisfiú édesanyjának hangját sugározta, annak reményében, hogy így megtalálják őt.
 

TEXTSTART:34741kisfiu:TEXTSTOP
 

Szombaton egy túrázó lelt rá a kisfiú csontjaira az utolsó tartózkodási helyétől majdnem 1 kilométerre. Egy olyan területen, amit a rendőrség, a helikopterek és a helyi lakosok többször is átkutattak. 

A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy valóban a gyermek maradványaira bukkantak. 

A helyi rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, lehet, hogy egy ember vagy egy állat vitte oda a csontokat, de az is előfordulhat, hogy az időjárási körülmények is közrejátszottak abban, hogy előkerültek a maradványok. 

Jelenleg az egész környéket átvizsgálják. 

A kisfiú családja egy közleményben arra kérte az embereket, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat. 

A szülők mindketten hívő katolikusok, ügyvédjük azt mondta, hogy most, feltámadás vasárnapján már tudják, hogy "Émile Isten fényében és gyengédségében vigyáz rájuk."

Indexkép: Crime Stories Obsessed / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük