Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Belefáradtam: már nem akarok másoknak megfelelni és azon gondolkozni, ki szeret és ki nem

Eljön az a pillanat az ember életében, amikor úgy érzi, hogy belefáradt az állandó rohanásba, a megfelelni akarásba, abba, hogy lenyűgözze a társait, hogy olyannak mutassa magát, amilyennek mások akarják őt látni. Ha valaki el tudja engedni mindezt, akkor ismeri meg az igazi szabadságot.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Belefáradtam: már nem akarok másoknak megfelelni és azon gondolkozni, ki szeret és ki nem

Aki szeret minket, az mindennel együtt szeret, aki meg nem, azért kár lenne a fejed tetejére állnod

Korábban mindig mások elvárásai szerint éltem, és megpróbáltam minden helyzetben olyannak mutatni magamat, amilyennek ők akarnak látni. Szégyelltem, ha valamit nem értettem, ezért a társaságban mindig úgy tettem, mintha tudnám, miről van szó. Amikor a nyaralás volt a téma, akkor úgy tettem, mintha én is jártam volna külföldön, pedig valójában sosem láttam a tengert, a szüleim sosem engedhették meg maguknak, hogy elvigyenek. Mindig arra vágytam, hogy szeressenek, befogadjanak, elfogadjanak, és emiatt nem adtam önmagamat. 

Ma már tudom, mekkora hiba volt így élnem. Elköltöztünk és úgy döntöttem, hogy az új helyen tiszta lappal kezdek. És igen, kimondom, ha kell: mi ilyenek vagyunk, és lehet, hogy ez valakinek nem tetszik, de én sokkal jobban érzem magam őszintén – és már nem próbálok senkinek sem megfelelni, egyszerűen csak magamat adom. 

Már nem érdekel, hogy ki keres és ki nem, hogy egy kapcsolat hogyan alakul, hogy a kollégáim mind dohányoznak, de én nem, ezért kimaradok a pletykákból, hogy a fiam balettozni akar és ezért csúnyán néznek ránk. Nem akarom, hogy ugyanazt az utat járja be, mint én, és csak azért focizzon, mert mások azt tartják fiús sportnak.

Ezért keresek is számára tanárt, és már egyáltalán nem érdekel, kinek mi lesz erről a véleménye.

Az életünk során gyakran találkozunk emberekkel, akik miatt úgy érezzük, hogy meg kell változnunk, hogy elnyerjük a szeretetüket és elfogadásukat. Azonban az igazi szeretet és elfogadás nem kér tőlünk ilyen áldozatokat. Amikor végre felvállaljuk önmagunkat, valódi kapcsolatokat alakíthatunk ki, amelyekben nincs helye a színlelésnek és megfelelési kényszernek.

 

Belefáradtam az állandó megfelelésbe, szabad vagyok és már nem félek semmitől

Nekem is csak egy életem van, és azt szeretném minél teljesebben eltölteni, és ebbe már nem fér bele az, hogy mindenkit le akarjak nyűgözni. Belefáradtam az állandó megfelelésbe. 

Nem baj, ha nem vagyok tökéletes, és az sem baj, ha ezt mások is látják. Hiszen senki sem az. 

Amikor letesszük a megfelelési kényszer terhét, rájövünk, hogy az élet valódi értékei nem a külsőségekben és mások elismerésében rejlenek, hanem a mély, őszinte kapcsolatokban és abban a belső békében, amit önmagunk elfogadása hoz.

A szeretet, amely nem követel megváltozást, a legértékesebb kincs. Ezért fontos, hogy olyan embereket találjunk, akik valóban önmagunkért szeretnek minket. Az ilyen kapcsolatok nemcsak boldogabbá tesznek minket, hanem erősebbé is, mert tudjuk, hogy bármilyen kihívás elé nézünk, nem vagyunk egyedül.

Az életünk során az a legnagyobb ajándék, amit magunknak adhatunk, az önmagunk felvállalása.

Ez az út nem mindig könnyű, de megéri, mert a végén egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és hitelesebb élet vár ránk. Az igazi szabadság abban rejlik, hogy merünk azok lenni, akik vagyunk, és ezt a szabadságot senki sem veheti el tőlünk.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük