Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Esti séta orrszarvúakkal, lajhárokkal, állatorvosi altatópuskával – Csütörtök este folytatódik a Budapesti Állatkert exkluzív programja

Csütörtökön lesz a következő esti séta a Budapesti Állatkertben, melynek során egy exkluzív vezetésen a színfalak mögé is betekinthetnek az érdeklődők. Többek között az orrszarvúakkal és lajhárokkal is meg lehet majd ismerkedni, és az állatkerti állatorvoslás rejtelmeibe is bepillantást nyújtanak a szervezők.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Esti séta orrszarvúakkal, lajhárokkal, állatorvosi altatópuskával – Csütörtök este folytatódik a Budapesti Állatkert exkluzív programja

Május 30-án, azaz most csütörtökön újabb exkluzív esti sétát tartanak a Budapesti Állatkertben. Ezúttal az állatorvosi klinika, a Szavanna-ház, illetve a Pálmaház lesz a három fő helyszín. A séta résztvevői a gondozók segítségével testközelből is megismerkedhetnek például a szélesszájú orrszarvúakkal vagy éppen a lajhárokkal, de megmutatják az Állatkert korszerűen felszerelt klinikáját, sőt még azt is, hogy hogyan működik az altatópuska és a többi távinjekciós eszköz. 

A program csütörtökön este a szokásos nyitvatartási idő után, 18:30-kor kezdődik, a séta az Állatkert főbejáratától indul. A résztvevőket a sokféle állatos élmény mellett frissítők, finom harapnivalók, valamint ajándékok is várják.

Az Állatkert az idei évben a mostani alkalmon felül még nyolc exkluzív, kulisszák mögötti esti sétát tart: havonta kettőt, egészen szeptemberig. A csoportokat az Állatkertet jól ismerő, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vezetik. Az egyes állomáshelyeken, állatházaknál pedig az ott dolgozó állatgondozók a házigazdák, az ő segítségükkel lehet megismerkedni a gondjaikra bízott állatokkal és a velük való munka titkaival. 

Jegyek az intézmény internetes jegyvásárlási felületén válthatók.

Nyitókép: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük