Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

SEGÍTSÉG A FELNŐTTKORI TANULÁSHOZ

2006. szeptember 19-én 11.00 órakor hivatalosan is megnyitja kapuit A PALLÓ FELNŐTTKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT a Budapesti Művelődési Központban (XI. Etele út 55.)

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
SEGÍTSÉG A FELNŐTTKORI TANULÁSHOZ

A szolgálatot szeptember 19-én 11 órakor Molnár Gyula, Újbuda polgármestere nyitja meg. A nyitó rendezvényen önéletrajz-írási tréningen, munkavállalást, képzésválasztást segítő foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők.


 


A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával létrejött PALLÓ projekt az első olyan, a felnőttek minden rétegének szóló komplex segítő, tájékoztató szolgáltatás, amelyet egy közművelődési intézmény működtet. A PALLÓ program szakemberképzéssel, szakértői háttérrel segít azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, akik hasonló szolgáltatást kívánnak létrehozni.


 


Az ingyenes szolgálat keretén belül tájékoztatást nyújtunk minden érdeklődőnek, aki tovább szeretne tanulni, szakmai, nyelvi képzésben venne részt, valamint információt szeretne kapni a szakképesítésekkel, végzettségekkel, képzési támogatásokkal és jogszabályi előírásokkal kapcsolatban. Utánanézünk képzéssel kapcsolatos jogi problémáinak


 


ü       Elmondjuk, mit tehet, ha úgy érzi, nem képes tanulni


 


ü       Megbeszéljük, kihez fordulhat, ha támogatásra van szüksége vagy speciális problémái vannak


 


ü       Kapcsolatban állunk a munkaügyi szervezetekkel, pálya- és munkavállalási tanácsadókkal, segítő szervezetekkel és intézményekkel.


 


 


Az iroda szeptembertől működik intézményünk földszintjén.


A szolgáltatás kerekesszékkel is megközelíthető.


A témakörhöz kapcsolódóan ingyenes internetelérési pontot is üzemeltetünk a mozgásukban korlátozottak számára.


 


A szolgáltatás személyesen hétfőn és pénteken 10-12 óráig, keddtől csütörtökig 13-18 óráig, telefonon munkaidőben a 371-2772, 371-2773 számon, e-mailben a palloinfo@bmknet.hu címen vehető igénybe.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük