Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

A legszegényebb településeken élő családokat segítette a Pampers

Többszáz olyan szegény sorsú településről tudunk Magyarországon<sup>1</sup>, ahol a családok és gyermekek hiányt szenvednek a mindennapokban. Pedig a kisbabák egészséges fejlődésének alapja a biztonságos környezet, a megfelelő körülmények és az odafigyelő gondoskodás. Az ő életkörülményeik javításán dolgozott a Pampers, a Rossmann és a Máltai Szeretetszolgálat. Közös jótékonysági programjuk keretében több mint 44.000 pelenkát juttattak el kistelepüléseken élő, rászoruló családok számára, országszerte. Az adomány hivatalos átadó rendezvényére július 4-én került sor Zalakomáron, a Jelenlét Házban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A legszegényebb településeken élő családokat segítette a Pampers

A gyermekek gondozása odafigyelést és érzékenységet követel. Fokozottan igaz ez a kisbabák első három életévében. A gyermekkori élmények, emlékek, az ott tanult minták alapozzák meg életünk nagyrészét.

Egészséges gyermekből egészséges környezetben lesz egészséges felnőtt

A kisbabák az első 12 hónapban magatehetetlen újszülöttekből öntudatos örökmozgók lesznek, eközben megháromszorozzák súlyukat. Egyre aktívabban reagálnak az őket érő külső ingerekre, tudatosabban használják a testüket önálló helyváltoztatásra, és az első gügyögő hangok is elhagyják a szájukat. Felnőttként az a legfontosabb feladatunk, hogy támogassuk őket, és megteremtsük számukra a lehető legbiztonságosabb környezetet, hogy egészségesen fejlődhessenek egészen felnőtt korukig.

A Pampers és a Rossmann közös támogatói programjának keretein belül a Máltai Szeretetszolgálat segítségével olyan hátrányos helyzetű településeken élő kisbabás családokat támogat2, ahol a komfort nélküli házak aránya ötszöröse az országos átlagnak, a foglalkoztatás jellemző formája a közmunka, a legtöbb szolgáltatásért pedig az első városig kell utazni az ott élőknek. A segítő munka első lépései a kisbabák és kisgyermekek biztonságát szolgálják, hogy a hátrányos körülmények ne befolyásolják egészséges fejlődésüket.

“Vannak olyan települések, ahol a munkanélküliség, az egészségügyi ellátás hiánya vagy a lakhatási feltételek megteremtése jelent kihívást. Mindenhol más nehézségekkel küzdenek a családok, ezért a Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó települések program egyedi megoldásokat keres. Munkatársaink jelen vannak a településeken, osztoznak az ott élők mindennapjaiban, velük közösen tárják fel a problémákat és együtt keresik a lehetséges utakat a felzárkózáshoz. Zalakomáron sok gyermek van, így az ő biztonságuk megteremtése elsődleges feladat. A településen működő Jelenlét házban az anyukák többek között moshatnak, főzhetnek, segítséget kapnak hivatalos ügyeik intézésében, a fiatalok kreatív, sport és közösségi programokon vehetnek részt, ezen kívül a három éves kor alatti gyerekeknek rendszeresen mozgásfejlesztés zajlik, az édesanyák kismamacsomagot, az újszülöttek babacsomagot kapnak. Ez egy olyan hely, ahol a legkisebbek biztonságban lehetnek, például azzal, hogy pelenkacseréhez a Pampers jóvoltából jó minőségű pelenkát kapnak az anyukák” – mondta el Parák Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs referense.

pelenka adomány

Hozzátette – „a Procter&Gamble évek óta szoros kapcsolatot ápol a Máltai Szeretetszolgálattal. Mostani összefogásukkal a Pampers adománya eljuthatott oda, ahol a legnagyobb szükség van a támogatásra.”

„Az anyukák gyakran nem tudnak pelenkát adni gyermekükre, még akkor sem, amikor a következő településre utaznak az orvoshoz. A Pampers támogatása hatalmas lehetőség az itteni anyukáknak, mert biztonságosabb, tisztább és kényelmesebb körülményt teremthetnek gyermekeik számára” – tette hozzá Ács Aletta, a zalakomári Jelenlét program vezetője.
 

Tudtad? 

A Családinet, a Családi Háló Közhasznú Alapítvány és nagylelkű olvasóink
közös együttműködésével már több nehéz helyzetbe került családon
is segíthettünk az adományaitok révén. Ez úton is köszönjük! 

Ha Te is segítenél, ha szeretnéd
egy család életét könnyebbé tenni, vagy megvédeni attól, hogy végleg 
lecsússzanak és magukra maradjanak - csatlakozz adományozói körünkhöz!

Nézz szét aktuális adománygyűjtéseink között!

Amikor magunkra maradunk, a legapróbb gondoskodás is a világot jelenti

A Pampers márka küldetése, hogy a szülőkkel, szakértőkkel és szervezetekkel együtt jobbá és kellemesebbé tegye a kisbabák világát. A P&G Pampers márkája ezt a küldetést úgy valósítja meg, hogy a legjobb minőségű termékeket gyártja, elkíséri a szülőket a kisbabák fejlődésének minden szakaszában, valamint számos jótékonysági kezdeményezést indít évről évre a kisbabák támogatására. Az idei a harmadik év, hogy a Pampers egyik legfőbb társadalmi célja, a koraszülöttek támogatása mellett a pelenkaszegénység visszaszorításán is dolgozott. A kampány 3 éve alatt a márka összesen több, mint 157.000 pelenkát adományozott a vásárlók segítségével.

“A Pampers hisz abban, hogy együtt jobbá tehetjük a kisbabák világát. Termékeink fejlesztése és tervezése során már több, mint 50 éve az motivál bennünket, hogy biztonságos, boldog és egészséges kezdetet nyújthassunk a kisbabák számára. Magyarországon a koraszülötteket támogató programunk mellett kiemeltem fontosnak tartjuk a pelenkaszegénység elleni küzdelmet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal évek óta dolgozunk együtt nemcsak a Pampers, de más P&G márka vonatkozásában is. Szakértelmük és odaadó munkájuk példaértékű lehet bárki számára. Így, amikor felmerült ennek a kampánynak a lehetősége, a Szervezetet kértük meg, hogy segítsenek nekünk megmutatni, hol lenne a leginkább szükség pelenka adományra az országban. Nagyon inspirálónak és hasznosnak találtuk a Felzárkózó települések programjukat, amelynek a kisgyermekek első ezer napját kísérő fejlesztő alprogramjához a Pampers márkával csatlakozni tudtunk” – részletezte Montague-Katus Adrienn, a P&G közép-európai vásárlói marketing vezetője.

pelenka adomány

Az ünnepélyes átadó Zalakomáron került megrendezésre, az idén 35 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Házában. A Pampers és a Rossmann jótékonysági akciójában 44.979 db pelenkacsomag fogyott, így több, mint 44.000 Pampers pelenka jutott el a legszegényebb településeken élőkhöz.

Fotók: Füzesi Zoltán – MoksaPhoto

1 https://www.ksh.hu/stadat_files/ele/hu/ele0039.html
2 https://fete.hu/

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük