Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Rászoruló gyerekek szemüvegbeszerzését támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület pályázatot hirdet optikai szemüveg beszerzésére hátrányos helyzetű családoknak. Célja, hogy segítséget nyújtson a nehéz körülmények között élő gyerekek számára, akiknek gondot jelent a megfelelő szemüveg megvásárlása, ami jelentősen javítaná az életminőségüket és hozzájárulna a megfelelő iskolai teljesítményükhöz. A támogatás mértéke legfeljebb 80 ezer Ft lehet. A tervek szerint 100 gyereknek tudnak így segíteni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rászoruló gyerekek szemüvegbeszerzését támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A pályázaton Magyarországon élő, 0-14 éves gyerekek és 14-18 év közötti, nappali tagozatos oktatásban részesülő fiatalok vehetnek részt, egy kerethez és egy pár optikai lencséhez kaphatnak támogatást, maximum 80.000 Ft értékben. Ha drágább szemüveget csináltatnak, a különbözetet nekik kell kifizetni.

A pályázatnak feltételei is vannak, ilyen például a friss szemészeti vizsgálat megléte, valamint a családban az egy főre eső nettó jövedelem mértéke.

A részletes pályázati felhívás hamarosan elérhető lesz a Gyermekmentő Szolgálat honlapján: www.gyermekmento.hu.

A pályázatokat elektronikusan lehet majd benyújtani 2024. december 13-ig.

Bővebb információ kérhető a szemuveg.ngysz@gmail.com e-mail címen vagy a +36-1-475-7000-es telefonszámon is.

Nyitókép (illusztráció): depositphotos

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük