Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Nem akarta elvenni a telefont ősztől a diákoktól – felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nem akarta elvenni a telefont ősztől a diákoktól – felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

Felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

Mészáros Csaba 2000 óta, közel 25 éve töltötte be a Madách Imre Gimnázium igazgatói pozícióját, előtte pedig történelem-földrajz szakos tanárként dolgozott az intézményben már 1993 óta.

A mai napon azonban azonnali hatállyal felmentették. Az indoklás a következő volt a Belügyminisztérium részéről:

"Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt."

Augusztus 8-án lépett életbe a kormányrendelet, mely arról szólt, hogy a következő tanévtől korlátozottan használhatják a telefonjukat a diákok az iskolában.

"A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyat az iskolába bevinni, ami a közbiztonságra veszélyes, amit a Büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési jogszabály tilt, valamint ami 18 éven aluliaknak nem értékesíthető. Nem tiltott, de használatukban korlátozott tárgyak lesznek a mobiltelefonok és más okoseszközök.

A jogszabály betartatásáról az iskolának kell gondoskodnia, a pedagógus ezért jogosult lesz a jogszabály betartásának ellenőrzésére" – írta korábban Rétvári Bence a Facebookon.

A Madách Imre Gimnázium honlapján ezután augusztus 19-én a következő közlemény jelent meg:

"Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.

A mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait házirendünk már régóta tartalmazza, amit eddig is betartattunk. Ennek érvényesítése szigorúbb lesz. Kérünk minden diákot, hogy órai magatartásával senki se kockáztassa azt, hogy az okos eszközöket a tanítás előtt el kelljen venni." 

Erre reagálva az igazgatót azonnali hatállyal felmentették a mai napon.

Az esetre azonnal reagált a volt pedagógus, Balatoni József is: 

"A fentiek miatt a mai napon a Belügyminisztérium azonnali hatállyal kirúgta Mészáros Csabát, az intézmény igazgatóját, aki 24 éve vezeti az intézményt. 
Azért mert ellenszegült. Tette mindezt úgy, hogy egy komplett terv volt arra, hogyan kezeljék ezt a helyzetet.
Ez pedig senkit sem érdekel fent, csak az, hogy mindenki mindent betartson, kussban, ellenvetés nélkül. 
Döbbenet.
Most kellene az összes tantestületnek azt mondania, hogy tényleg elég. Szakmailag kiváló embert nem lehet kirúgni csak azért, mert ellenszegül egy kidolgozatlan és kivitelezhetetlen rendeletnek. 
Nem, nem és nem.
Én kiállok Mészáros Csaba mellett, a Madách Imre Gimnázium mellett, a szabad oktatás mellett!"
– írta Jocó bácsi világa nevű oldalán.

"Egyetértek azzal, hogy a gyerekeket arra kell megtanítani, hogy okosan használják az internetet és a mobiljukat. Ha egy tanár jó, és érdekes órát tart, akkor a diák nem fogja elővenni a mobilját az óra alatt. Ennyi. 
Félelmetes, hogy egy hatalmas tudású, fantasztikus embert – aki mellesleg az egyik legszuperebb tanárom volt a Madáchban –  azonnali hatállyal felmentenek emiatt. 
Melletted állunk Csaba Mészáros ! ❤"

– írta a Facebook-on egy korábbi tanítványa.

A Madách Imre Gimnázium tantestületének nyilatkozata

A hírre az iskola tantestülete is reagált a Facebookon.

"Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk" – írták.
 

Frissítés: a diákok tüntetést szerveznek: "Ne hagyjuk, hogy bármit megtehessenek!" – tüntetést szerveznek a diákok a Madách felmentett igazgatójáért

Indexkép: Google Maps

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük