Ilyenek voltak régen a telek – amikor még derékig ért a hó és a gyerekeké volt az egész utca

A tél mindig egy kis csodát jelentett. Az első hóesés olyan izgatottá tette a gyerekeket, mintha új játékot kaptak volna – de az a "játék" maga volt a tél minden szépsége. A faluban, ahol felnőttünk, már november végén lestük az eget, vajon megérkezik-e végre az első hó. Amint az apró, csillogó pelyhek hullani kezdtek, minden gyerek otthagyta a házi feladatot vagy a vacsorát, és kirohant az udvarra vagy az utcára. Mire a reggel elérkezett, a környék már teljesen megváltozott: minden bokor, kerítés és fenyőág fehér hótakaró alatt pihent, az egész világ tiszta és friss volt.
 

Szánkók és hócsaták

A falu legnagyobb dombja a szánkózók paradicsoma volt. A fiúk és lányok a legkülönbözőbb szánkókat hozták elő – volt, aki a bátyja régi, fából készült szánkóját örökölte, másoknak pedig saját készítésű "járgányuk" volt, amit apukájuk barkácsolt össze. Akadt, aki csak egy kerek, műanyag lapon csúszott, aminek a nevét se tudtuk. A versenyek reggeltől estig tartottak, a cél az volt, hogy ki tud a legmesszebbre siklani a domb aljában. Egy-egy jól sikerült menet után kiabálva szaladtunk vissza a domb tetejére, és addig folytattuk, amíg teljesen át nem fagytak az ujjaink a vastag kesztyű ellenére is.

A szánkózás mellett persze a hócsata sem maradhatott el. Csapatokra oszlottunk és hóvárakat építettünk. Néha annyira komolyan vettük a csatákat, hogy apró hógolyókat gyártottunk előre, amiket egy rongyba csomagoltunk, így mindig készen álltunk a "támadásra." A gyerekzsivaj betöltötte az utcát, és gyakran a szülők is beszálltak, segítve a védekezést vagy éppen új támadási stratégiákat javasolva.
 

Kép: Fortepan / Prohászka Imre
 

Karácsonyi készülődés és a jégpálya

December közeledtével a tél nemcsak a játékokról, hanem a várakozásról is szólt. A faluban minden évben felállítottak egy jégpályát – vagy legalábbis a pataknak azt a részét, ami szépen befagyott, amikor beköszöntött az igazi hideg. Reggeltől estig tele volt gyerekekkel: korcsolyáztunk, estünk-keltünk, és tanítottuk egymást a különböző trükkökre. A legnagyobb bátorságot az jelentette, amikor valaki hátrafelé korcsolyázott, a többiek hangos biztatása közepette.

Az adventi időszak mindenütt érződött. A faluban esténként minden ház ablakában gyertyák égtek, és az idős szomszéd nénik ilyenkor mindig kedves történetekkel szolgáltak a múlt karácsonyairól, vagy éppen arról, hogyan kell készíteni a legropogósabb bejglit. Az illatok, a színek, az összetartozás – mindennek része volt az az egyszerű, mégis szívet melengető világ.
 

Az éjszakai hóesés és az álomvilág

A gyerekek egyik kedvenc élménye az volt, amikor éjjel esett a hó, és reggelre minden teljesen átalakult. Az első hajnali fényeknél csendesen, izgatottan lestük az ablakot, hogy vajon megérkezett-e az újabb adag hó. Amikor így történt, szinte csillogó, álomszerű világ fogadott bennünket – a hó hangtalanul esett, és ahogy a nap lassan kibukkant, minden egyes hópehely ragyogott, mintha apró drágakövek borítanák a kertet.

Az iskola sem volt olyan, mint ma. A tanárok gyakran egy közeli dombra vezettek minket szánkózni, hogy "testnevelés óra" címén élvezhessük a telet. Együtt nevetgéltünk és csúsztunk lefelé, mintha a világ legnagyobb, legszebb játszótere lenne a miénk.
 

Elmúlt évtizedek és a mai telek

Az évek során megváltoztak a telek. Ma már ritkán látunk havat, és a modern világban a gyerekek is máshogyan töltik a téli szünetet. Ha azonban mégis havazik, a mai gyerekek is éppúgy elfelejtik a számítógépes játékokat, és rohannak kifelé a hóba, mint ahogyan mi tettük.

Az óvodáskorú (főleg nagyvárosban élő) gyerekek jó része azonban sajnos még életében nem látott igazi nagy havat, csak fényképen vagy filmen. Mégis minden évben várjuk, és reménykedünk, hogy talán majd idén végre jön egy igazi kiadós havazás.

A tél varázsa ott lapul minden hógolyóban, minden gyermeki nevetésben és minden csillogó hópehelyben. És ilyenkor, ha csak egy pillanatra is, visszatérnek azok a régi, emlékezetes telek, amiket annyira imádtunk.

Indexkép: Fortepan / Jezsuita Levéltár