Hogy (ne) kérjünk bocsánatot? – Gyakori mondatok, amiktől a bocsánatkérés egy újabb sértés

Már bocsánat, de ez nem bocsánatkérés

Hogyan kérjünk bocsánatot valakitől?

Elnézést kérni azt jelenti, hogy elismered a másik ember érzéseit, akkor is, ha ő valóban fontos a számodra, de akkor is, ha nem.

Nem érvénytelenítheted, vagy hagyhatod figyelmen kívül a félelmét, fájdalmát akkor sem, ha gyengének gondolod őt. Ha bocsánatot kérsz valakitől, akkor kimutatod, hogy szívből megbántad, amit tettél, átérzed a tetted sértő voltát, és átérzed azt is, hogy milyen sérülést okoztál neki.

El kell fogadnod, hogy nem tudod irányítani az ő érzéseit, és nem hagyhatod figyelmen kívül öket. Szomorú vagy, amiért bántottad, és kifejezed, hogy ez soha többet nem fog előfordulni. Megkérdezheted, hogyan tudnád jóvátenni, vagy hogyan enyhíthetnél a fájdalmán. Egy kicsit magadba nézel és igazítasz magadon.

A bocsánatkérés: felelősségvállalás a tettedért.

Egy jó bocsánatkérés nem magyarázkodás, nem keres kifogásokat, és nem teszi hozzá, hogy te eddig félreértetted őt. A bocsánatkérés nem bérlet arra, hogy még jobban megbántsuk a másikat, vagy hatalmat, kontrollt gyakoroljunk fölötte.

A bocsánatkérés nem fegyver: „Bocsáss meg, hogy belegázoltam a mimóza lelkedbe!” Nem!

Ha a bocsánatkérésbe beleszőjük a bírálatot és a kritikát, az sem bocsánatkérés.

A „megbocsáss, de…” kezdetből semmi jó nem sülhet ki. Vannak bizonyos nyelvtanilag kötőszónak minősülő szavak, amik érzelmi értelemben inkább radírszavak, nem összekötnek, hanem megsemmisítenek.
 

„Nem akarlak megbántani, de…”

…ezzel ellentétben készüllek megsérteni, hiszen ilyen kezdet után ebből már semmi jó nem sülhet ki.

Aki igazán bocsánatra áhítozik, az nem minősítést és kritikát öltöztet be egyetlen lenge szóba, hanem kész szembenézni a másik haragjával, dühével, érveivel, és nyitott szívvel elviselni ezeket. Minden bocsánatkérés, ami a „de” szócskát tartalmazza, döglött.

Sokszor a hosszú, szívhez szóló szövegek is gyanúsak: „Jobb, ha magam maradok, nem szeretem, hogy bántalak”. Egy jó bocsánatkérés rövid, csupán a tartalmi elemeket viszi be a párbeszédbe, nem keres óriási mozgási rituálékat és közönséget sem. Egy bocsánatkéréshez kettő ember tartozik.

Ha a „Bocsánat, ha megbántottalak…" a kezdet, már hamis az egész. Igen, ott az a kis kötőszócska, (HA!) teljesen fölöslegesen, amely máris arra próbál nyomulni, hogy te túl érzékeny vagy. „Bocsánat, ha ezt sértésnek veszed” – hiszen sértődékeny, gyenge lény vagy. A „ha” itt törlőszócska.
 

„Nem tudom, miért kéne bocsánatot kérnem, vagy hogy mit rontottam el, de tessék: bocsánat!”  

Egy ilyen mondat után nem a jóvátétel és az újrakezdés jön el, hanem a szégyen, a bűntudat és a lenyomottság érzése. Ez a játszma része, nem az újrakezdésé.

A bocsánatkérés nem kötelez etikailag arra, hogy megbocsáss a másik félnek. Te dönthetsz erről.

A bocsánatkérőnek azt is el kell fogadnia, hogy a bocsánatkérés talán nem hat azonnal, nem szünteti meg a sérülést, nem fújja el rögtön a haragot. Akitől bocsánatot kérnek, joga van eldönteni, hogy mikor tud és akar békülni.

Fölösleges buta viccekkel megnevettetni is, mert ez a nevetés nem a megbocsátás jele, csak a te megkönnyebbülésedet szolgálja.

A jó bocsánatkérés az igazság helyreállításának eszköze, és mindig a másikról kell szólnia. Nem a te napod. Arról szól, hogy az én tettem nyomán őt sérelem érte, és szeretnék ezen enyhíteni.

A „bocsánat, ha valaki félreértett” nem bocsánatkérés, hanem sértés. Jogi értelemben a bocsánatkérés lehet enyhítő körülmény, míg valójában egy sérülékeny áldozatot talán még be is csap.

Ne de bocsánat, ha  megsértettem valakit, biztos kiprovokálták belőlem!

Indexkép: Depositphotos.com