Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A DélUtán Alapítvány lelkisegély szolgálata önkéntes telefonos ügyelők jelentkezését várja

A DélUtán Alapítvány (delutan.hu) lelkisegély szolgálata ÖNKÉNTES TELEFONOS ÜGYELŐK jelentkezését várja 2025. február 28-ig a 06 20 981 0076 telefonszámon.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A DélUtán Alapítvány lelkisegély szolgálata önkéntes telefonos ügyelők jelentkezését várja
 
Olyan foglalkozástól független segítő szándékú önkénteseket keresünk – összeszokott és összetartó csapatunkba – akik
 
szívesen meghallgatják a 40 év feletti korosztály problémáit, együttérzéssel és odafigyeléssel tudnak embertársaikhoz fordulni, és akik tanácsadás helyett inkább az együttgondolkodásra hajlanak.
 
Amit nyújtani tudunk: fél éves szakmai képzés, ami önismeretet, szakmai előadásokat, és a segítő beszélgetés módszerét és technikáját tartalmazza. 
 
 

VARÁZSMONDATOK

 
Amikor lelkisegélyszolgálatos ügyelőként először ülhettem be a misztikus telefonos szobába, természetesen még a mentorom is ott ült mellettem a kétkagylós telefon egyik kagylóját szorongatva.
 
Az első hívóm, akivel életemben először beszéltem segítőként, rögtön kilátástalan életéről, alkoholizmusáról, női magányáról beszélt, és mivel úgy érezte, hogy túl sok a fádalom az életében, az öngyilkossági szándékát részletezte, már kész terv volt a fejében.
 
Mellettem az általam mélyen tisztelt és szeretett oktatómmal, úgy keresgéltem a szavakat, hogy a hátam mértani középpontjától apró patakokban folydogálni kezdett a jéghideg izzadtság. Azt hittem, ez a kifejezés csak a könyvekben fordul elő… Tudtam, hogy ez krízishelyzet, bár maga a szó kereszteződést jelent és nem végállomást. Innen még rengeteg irány létezik, amit fájdalomtól beszűkült állapotban nehéz észrevenni. 
 
Visszajeleztem neki, hogy mennyire jól döntött, hogy nem a poharat ragadta meg, hanem a telefont. Hogy máris jó döntést hozott, jó irányba indult el, a segítség, az élet felé fordult.
 
Meghallgattam körülményeit, meglátásait, és igyekeztem új megközelítéseket és információkat adni úgy, hogy végig partnerek maradjunk, és minden ötletet mérlegelhessen. Hogy magára próbálhassa a lehetőségeket.
 
Mikor kutyaugatást hallottam, erre tereltük a szót, kiderült, hogy két állatért is felelős, ami sokat nyomott a latban. Végül akkor éreztem, hogy ezen az éjszakán már nem történik tragédia, amikor abban maradtunk, hogy ma este még hajat mos, és megeteti a kutyákat.
 
Mikor letettem a telefont, összeölelkeztünk a mentorommal, bár jeges izzadtságom érezhető volt a pamutanyagon át. 
 
Otthon nyitottam egy füzetet „Varázsmondatok” címmel. Akkor ezt írtam bele:
 
1. Jó, hogy a telefonért nyúlt, nem a pohárért
2. Teljen ez a mai este egy hajmosással
 
Ha kíváncsi vagy, mit gyűjtöttem még össze a füzetembe, jelentkezz hozzánk ügyelőnek…
 
 
A DélUtán Alapítvány (delutan.hu) lelkisegély szolgálata 
ÖNKÉNTES TELEFONOS ÜGYELŐK jelentkezését várja 
2025. február 28-ig a 06 20 981 0076 telefonszámon.
 
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük