Hirdetés Partneri kampány helye
Szabadidő

P. Mobil a STENK-ben

Erős nyitás után a nyár első hónapját is jobbnál-jobb bulikkal pakolta tele a a budapesti STENK stábja.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
P. Mobil a STENK-ben

A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el, június 19-én pedig teljes életnagyságban a P. Mobil legendája érkezik a STENK színpadára, „Amit akartok” kívánságkoncertjével.

Az időutazásra egy nappal, pedig már újra a jelen pörög, izgalmas hazai underground csapatok – úgy mint a Téveszme vagy a Beerzebub – keményzenés bűvöletében, majd a hónap nagy dobásait a hazai rap szcéna legjei zárják, ahol az őszinte szövegekért Füstös, 3,14, Detto, és a különleges, jazzes alapokra építkező, filozofikus gondolatokat sem megvető Mulató Aztékok lesznek számonkérhetők.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük