Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Védelem a nap alatt – a szőlőmag csodája

A szőlőmagban található értékes vegyi anyagok segíthetnek a bőrrák kialakulásának megelőzésében, állítják amerikai kutatóorvosok.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Védelem a nap alatt – a szőlőmag csodája

  Az American Chemical Society éves űlésén került bemutatásra az a vizsgálat, melyet a University of Alabama kutatói végeztek el. A kísérlet során csupasz egereken tesztelték az UV sugarak hatását.

 Az egerek egy csoportja szőlőmag kivonatottal dúsított étrenden élt, míg a másik csoport tagjai nem szedték a kiegészítő készítményt. A vizsgálat során a szőlőmag kivonat gátolta a sugarak által keltett karcinogenezis folymatát. A készítményt szedett egerek közt jóval kevesebb számban fejlődött ki daganat, illetve a kialakult tumor összességében 78 százalékkal kisebb volt.

 Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a szőlőmag kivonatot tartalmazó készítmények rendszeres szedésével a bőrrák kialakulása megelőzhető. Az UV sugarak által keletkező oxidatív stressz folyamata sikeresen gátolható a kiegészítő antioxidáns hatásának segítségével.

 A melanoma és a nem-melanoma következtében kialakult bőrrákos megbetegedések száma napjainkban folyamatosan nő. A betegség elkerüléséhez fontos a napsugarak elleni védelem, illetve a rendszeres önellenőrzés, időnkénti szakorvosi kontroll.

 A cikkel kapcsolatban érdeklődjön bővebben a Dermatica Bőrgyógyászati Központban.

tel: 06 30 6319309



A hír alapjául a „Grape seed extract may help prevent skin cancer” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük