Hirdetés Partneri kampány helye
Hobbi, kreativitás

A mindig nyíló begónia

Az egyik legkedveltebb szobai és kerti virág a begónia, amely egész évben virágzik és nem igényel különösebb ápolást sem.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A mindig nyíló begónia
Szinte hihetetlen, hogy az Anyák napjára vásárolt begónia még mindig virágzik. Azt gondoltuk, épp hogy túléli majd az ünnepet, a szállítás során kicsit meg is törődött, virágaiból néhány lepergett…Az idő telt és nem adta fel, egyre növekedett, egyre több virágot hozott, és hoz nap mint nap.
Kiderült, nem véletlen a csodaszép növény viselkedése, hiszen a begónia szakszerű ápolás mellett, akár egész évben gazdag és pompás virágözönnel örvendeztethet meg bennünket.

A régóta kedvelt dísznövényt még 1690-ben fedezte fel egy Plumier nevű szerzetes-botanikus, az elnevezése is tőle származik, egy Begon nevű karibi kormányzót örökítve meg vele.

A begóniák több faj kereszteződéséből jöttek létre, innen származik formagazdagságuk.
Az ezer fajból álló növénycsalád sokfelé elterjedt, Ázsia, Afrika, Amerika trópusi és szubtrópusi vidékein, de élnek az Andok fennsíkjain és a Himalája lejtőin is.
Hazánkban a szobai cserepes változat a legelterjedtebb, valamint erkélyek és sziklakertek kedvelt díszei lettek.

A fajták közös jellemzője a lapos szárgumó, amelynek rügyeiből fejlődnek ki a növény föld feletti részei. A levelek mindig szív formájúak, méretük különböző. A virágok a levélhónaljakból törnek elő, rövid kocsányú fürtökben nyílnak. A virágok bársonyosak, a fehértől, a sárgán át, rózsaszín, piros árnyalatokban pompáznak.

Néhány fajta:

Begonia semperflorens: Egynyári növény, főként virágágyásokba ültetik. Egész nyáron ontja a fehér, rózsaszín, piros virágokat. A fagy beállta előtt a töveket fel kell szednii, cserépben egész télen folytatja virágzást.

Begonia elatior: Szép, élénkzöld levelű növény, amely egész évben virágzik. Bármikor vásárolhatunk virágzó példányaiból.

Begonia hibrida Dragon Wing: Tavasszal vásárolható, gazdagon virágzó, elegáns fajta. Szintén egész évben virágzik, ha megfelelő ápolást kap. Közvetlen napfény nem érheti. Túl száraz levegőn takácsatka károsíthatja.

Királybegónia: Különböző színű és formájú leveleivel kedvelt virágoskerti növény. Tavasszal átültetést igényel, levelei két-három évet bírnak ki.

A begóniák nem igényelnek sok ápolást. A kissé savanyú kémhatású talajt kedvelik. Általában napos, világos helyet szeretnek. Nyáron rendszeres öntözés szükséges, de télen is igénylik a nedvességet, sőt vannak kifejezetten vízigényes fajták is.  Virágzáskor érdemes hetente tápoldattal ellátni őket, növekedési időszakban kéthetente. A leveleket nem szerencsés permetezni, mert gombás fertőzés alakulhat ki rajtuk.
Leginkább szobahőmérsékleten érzik jól magukat, 13 C foknál hidegebbet már nem viselnek el. A huzatra és a gyakori helyváltoztatásra virág- és levélhullással reagálnak.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük