Hirdetés Partneri kampány helye
Családtervezés

Egy tengerimalac sorsa, avagy az örökbefogadás rejtelmei

Nagyon nehéz egy kisgyereknek megértenie mit jelent az örökbefogadás. Sokszor sokféle formában beszélgettünk már erről a témáról. De nagyon nehéz neki elfogadnia, hogy nem az én pocimban volt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy tengerimalac sorsa, avagy az örökbefogadás rejtelmei

Kitalálta, hogy mágnes van bennünk és az vonz egymáshoz amikor nem vagyunk együtt. Ez egy gyönyörű elképzelés egy 4 éves gyerektől.
Azt mondta 5 évesen, hogy akkor a nagypapa hasában volt. Ebben is rátapintott a lényegre, mert a papa hasa pont úgy domborodik, mint egy félidős terhes kismamáé. Hát persze, ha az enyémben nem volt, valahol csak kellett lennie? Nem?

Kisfiunk most 7 éves és végre sikerült megértenie az örökbefogadás lényegét. Azt, hogy ez mekkora öröm volt számunkra. Nem csak megértette, de át is élte. Ez így önmagában nem annyira érdekes, de maga a folyamat annál inkább.

Már tavaly is terveztük, hogy veszünk egy tengerimalacot. Kis lakásban élünk és ez látszott a legcélszerűbbnek. De akkor még nem volt alkalmas, mert Kristóf nem tudott rendszeresen feladatot végezni. Márpedig én nem magamnak szerettem volna állatot, társat…
Egy hónappal ezelőtt elkezdtük a malacos oldalak böngészését. Majd 10 perc múlva egy listás levelünk érkezett, tagjai vagyunk ugyanis egy waldorfos levelező listának. Íme a levél:

"Sziasztok!
Gazdát keresnek anyukámék a csatolmányban látható tengerimalacnak. Neve Pierre,kora másfél év,fizimiskája mellékelve.
Nagyszerű, kedves, kimondottan szelíd,bújós állatka.
Extrák: ketrec teljes felszereléssel (etető, itató, kisház)
használati utasítás. Ha érdekel, hívjatok engem: Sára"

Majd leestünk a székről örömünkben, amikor elolvastuk,  ez akkor a Mi  malackánk, ezt Mi várjuk! Kaptam a telefont, de nem vette fel, írtam az emailt:

"Szia Sára!
Mi nagyon szeretnénk Pierret örökbefogadni. Éppen most nézegettük a tengerimalacos oldalakat Kristóffal. A kutyus még egy kicsit nagy "falat"lenne,
de a malaccal valószínűleg boldogulnánk. Csilla, Kristóf"

Így hoztuk haza szombaton a malacot és közben Kristóf átélhette, hogyan zajlott az ő örökbefogadása. Végre megérezte, hogyan vártuk őt, hogyan rohantunk érte, hogyan akartuk őt.

És ez több eredményt hozott, mint amit vártam. Kapcsolatunk azóta felforrósodott, már nincs arra szüksége, hogy óvatos legyen velünk, tudja hogy teljes szívünkkel szeretjük. Teljesen elfogadta a saját teremtéstörténetét, legalizálva lett érkezése a mi családunkba. Átadta magát a tiszta szeretetnek, el tudja fogadni gátak nélkül az én szeretetemet.

És ő is észreveszi, hogy a "malac" óta másképp, erősebben tud kötődni hozzánk.

Szabó Csilla örökbefogadó szülő

Fotó: mic.bruns: Meerschweinpärchen 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük