Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hogyan neveljünk boldog gyermeket?

A kötődési elmélet szerint azok a gyermekek, akik erős kötődést alakítottak ki a szüleikkel gyermekkorukban, magabiztos, empatikus, szeretetteljes kapcsolatokra képes felnőttek lesznek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogyan neveljünk boldog gyermeket?

Azáltal, hogy a csecsemő, majd kisgyermek megtapasztalja édesanyja, szülei szeretetét, maga is megtanul szeretni. Képes lesz arra, hogy bízzon a világban és önmagában, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon másokhoz.

A kötődő nevelés fogalmát egy amerikai gyermekorvos, Dr. William Sears és felesége, Martha alkotta meg, egy olyan nevelési stílusnak adva nevet ezzel, amely során a szülők a gyermek szükségleteire a legteljesebb mértékben odafigyelnek, és szoros fizikai és érzelmi kötődést alakítanak ki vele.

A nevelés során a szülők igyekeznek megérteni a gyermek biológiai és fizikai szükségleteit, és nem támasztanak irreális elvárásokat a gyermeki viselkedéssel szemben. A korlátok és határok felállításánál figyelembe veszik a gyermek életkorának, fejlődésének megfelelő pszichológiai és fizikai tényezőket. Így elkerülik azt a gyermek és felnőtt számára egyaránt jelentkező frusztrációt, amikor többet várnak el a gyermektől, mint amire az képes.

A kötődő nevelés sokkal inkább filozófia és eszköztár, mintsem szigorú szabályok összessége. A gyermeknevelés túl egyéni és a babák pedig túl bonyolultak ahhoz, hogy létezzenek mindenkire érvényes receptek. A gyermekre figyelve, az ő szükségleteiből kiindulva azonban megtalálhatjuk saját gyermeknevelési stílusunkat, amely megfelel a család minden tagjának.

A kötődő nevelés alapelvei

Készüljünk fel a szülésre és a szülővé válásra, szerezzünk be minél több információt a várandósság alatt. A terhesség kilenc hónapja lehetőséget nyújt arra, hogy fizikailag, érzelmileg és mentálisan is felkészüljünk az anyaságra, apaságra és magára a szülésre is.

Etessünk mindig szeretettel és tisztelettel! Egy gyermek etetése sohasem csak a tápanyagok puszta bevitele, hanem egyben a szeretet kifejezése is.

Mindig reagáljunk a baba jelzéseire. A csecsemők sokféleképpen jelzik szükségleteiket: testmozgással, arckifejezéssel, sírással. Ha rendszeresen azt tapasztalják, hogy jelzéseikre válasz érkezik, megtanulnak bízni a környezetükben és a világban.

Biztosítsunk elég testkontaktust. A csecsemő számára a testkontaktus, a szeretgetés ugyanolyan fontos, mint a táplálék vagy a meleg ruha. A simogatás, az érintés kielégíti a baba testkontaktus, ragaszkodás, biztonság iránti igényét is.

Éjszaka is gondoskodjunk gyermekeinkről. Az éjszakai gondoskodás alapelve szerint a szülőknek ugyanúgy reagálniuk kell a baba jelzéseire éjszaka, mint nappal. Ilyenkor azonban fokozottan igaz, hogy a reagálás ne jelentse azt, hogy minden a baba körül forog, az éjszakai szoptatást, pelenkacserét minél kisebb felhajtással hajtsuk végre.

Folyamatos és szeretetteljes gondoskodó jelenlét. A mindennapi gondozás és a játékos, szeretetteljes interakciók erős köteléket alakítanak ki a szülők és a baba között. Folyamatos jelenlétükkel, szeretetteljes gondoskodásukkal a szülők erős és egészséges kötődést alakíthatnak ki gyermekükkel.

Pozitív fegyelmezés. A pozitív fegyelmezés célja, hogy a gyermek lelkiismerete kialakuljon, és belső normái ill. a mások iránti együttérzés vezéreljék. A pozitív fegyelmezés a szülő és a gyerek közötti biztonságos, őszinte szeretetkapcsolaton alapul, és végső célja az, hogy a gyermek önkontrolja és önfegyelme kialakuljon.

Törekedjünk egyensúlyra a család és a saját igényeink között. Ne feledjük a babáról való gondoskodás, a szoptatás, akkor működik jól, ha az anya és a baba is boldog és elégedett. A kötődő nevelés nem egyenlő azzal, hogy az anya feláldozza magát és mindent a baba igényeinek rendel alá, hanem az egymásra való kölcsönös odafigyelésen, szereteten, egymás igényeinek tiszteletén alapul.

Kocsisné Péterfy Hajnal
Fotó: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük