Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Apa egy ideig nem megy dolgozni…

Gazdaságkutatók előrejelzése szerint idén 100 ezer ember veszíti el az állását Magyarországon. Főleg a családfőknek nehéz feldolgozniuk a sokkot és beszélni az elbocsátásról családi, ismerősi körben. Pedig a hallgatással csak nehezebb helyzetbe hozzák magukat. Hogyan kommunikáljuk munkanélkülivé válásunkat gyermekünknek, barátainknak?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Apa egy ideig nem megy dolgozni…

Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a bizalmatlanság, a halogatás rossz tanácsadó. Nem szabad az elbocsátást az esetleges sokk és kudarcérzet miatt szeretteink elől eltitkolni és pótcselekvésekbe menekülni.

Először a partnerrel beszéljünk

Tévút friss munkanélküliként mélyen hallgatni a kialakult helyzetről, majd reggelente munkába járást imitálva távozni otthonról és naphosszat céltalanul csellengeni a városban. Ez a reakció meglepőnek tűnhet, azonban az újonnan munkanélkülivé lett családfők némelyikével megesik. Ezért mindenekelőtt avassuk be szeretteinket a kialakult helyzetbe. "Elsőként párunkkal tudassuk a történteket. Ezután igyekezzünk minél nagyobb kört – közeli barátokat, ismerősöket, családtagokat beavatni a helyzetünkbe és együtt elkezdeni keresni a megoldást" – mondja Dr. Baktay Zelka tanácsadó szakpszichológus.

Ne titkolózzunk a gyerek előtt

A munkanélkülivé válással járó feszültséget természetesen a gyermekek is megérzik. Ennek megfelelően előttük sem szabad titkolózni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Az egészen piciket még nem kell terhelni ezzel az új élethelyzettel. Ám 5-6 éves kortól kezdve szinte biztosra vehetjük, hogy lesznek olyan kérdéseik, amelyekre a szülőknek majd választ kell adniuk.

Kerüljük a "válság", "munkanélküliségi ráta" szavakat

Kevésbé hangzanak a gyermekek számára riasztóan a rossz hírek, ha mindezt megnyugtató stílusban, érthetően megfogalmazva hallják a szülőktől. Tartózkodjunk a gyermekfül számára bonyolultan hangzó – például világgazdasági válság, krízis, leépítési hullám, elbocsátás, munkanélküliségi ráta – kifejezésektől. Mondjuk inkább azt: apa/anya most egy ideig nem megy dolgozni, de nemsokára újra lesz munkája. És hamarosan minden rendben lesz, mint azelőtt. Szülőként nem árt leszögezni: a közlés módja gyakran sokkal hangsúlyosabb a tartalomnál. Egy ideges, feldúlt, aktuális érzelmein uralkodni képtelen szülő összezavarhatja, kétségbe ejtheti a gyermekeket, míg az előnytelen körülményeket kiegyensúlyozottan kezelő mellett nagyobb biztonságban érzik magukat.

Nem garantált a támogató, megértő hozzáállás

A szülők gyakran hibát követnek el, amikor feltételezik, hogy a médiából és a tőlük érkező rossz hírek hallatán a gyermek automatikusan megértő, támogató magatartást tanúsít. Ezzel szemben kiszámíthatatlan a reakció, hiszen a gyermeket derült égből villámcsapásként érő hírek egyszerre, sok területen érinthetik hátrányosan. Például a szűkösebb anyagiak miatt átmenetileg kevesebb különóra, új ruha, sporteszköz, számítógépes játék, mozi, gyorsétterem, spontán plázabevásárlás és kikapcsolódás a barátokkal, elmaradó sítábor, üdülés stb. Ilyenkor kérni kell a gyermek türelmét és megértetni vele, hogy bizonytalan ideig tartó, de átmeneti állapotról van szó. Ráadásul nincs egyedül a problémával: sok hozzá hasonló korú gyermek szülei járnak ugyanebben a cipőben.

Ne dolgozat vagy számonkérés előtt jelentsük be

A munkanélküliség bejelentése előtt mindenképp tisztázzuk párunkkal, mit, mikor és hogyan mondunk el a gyerekeknek. Célszerű olyan, minden családtag számára megfelelő időpontot megjelölni a beszélgetésre, amikor bőven van idejük feltenni felmerülő kérdéseiket és választ is kapni rájuk. Nem szerencsés a beszélgetést nagyobb számonkérések – például témazáró tesztek, dolgozatok – előestéjére időzíteni. Ne feledkezzünk el a már egyetemre, főiskolára, távoli városba járó fiatalról sem! Rendkívül kellemetlen lehet a szülőknek, ha már felnőtt gyermekük egy közösségi portálon, az ismerősökön keresztül értesül valamelyikük munkanélküliségéről.

Így avassuk be az ismerősöket

Nem érdemes eltitkolni munkanélküliségünket barátaink, ismerőseink előtt sem. Sőt, ha beszélünk róla, akkor segítséget is kaphatunk. Karriertanácsadók szerint a legtöbb esetben nem közvetlenül tőlük érkezik a segítség, hanem az ő ismerőseiktől. Odáig azonban csak úgy juthat el a hír, ha ismerőseinkkel ezt megosztjuk. A legjobb, ha már a felmondási időnk alatt meghívjuk őket egy összejövetelre otthonunkba – javasolja Dr. Baktay Zelka. Hozzáteszi: Lehet ez egy vacsora, de akár közös palacsintázás vagy zsíroskenyérparti, a lényeg, hogy mihamarabb mozgósítsuk az erőforrásokat és segítséget kérjünk a többiektől. Például tehetnek értünk a munkalehetőségek feltérképezésével, gondolkodhatunk együtt alternatív elfoglaltságokról vagy áthidaló megoldásokról. Az összejövetel lényege a környezetünk támogatásának megnyerése és az emberi kapcsolatok aktiválása. A kérésnek nagy ereje van, ha világosan megmondjuk miben számítunk a többiekre, mellénk fognak állni. Ez abban is segít, hogy derűlátással viszonyuljunk a helyzethez. Tudatosítsuk, hogy rengeteg munkavállalót érintő, átmeneti problémáról van szó és koncentráljunk a lehetséges megoldásokra" – ad tanácsot a pszichológus.

Takács Gabriella

Forrás: HR Portal

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük