Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Égéssérült gyermekek rehabilitációja

Magyarországon évente átlagosan 1500 gyermek kerül kórházba égési sérüléssel, vagyis a statisztika szerint naponta kb. 4 gyermek szenved el olyan égési sérülést, amelyet csak szakkórházban lehet gyógyítani.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Égéssérült gyermekek rehabilitációja

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a 10 év alatti gyerekek gyakrabban sérülnek, a 10 év felettiek pedig súlyosabban. A legtöbb égési sérülés forrázásból, és forró tárggyal való érintkezésből származik. A károsodás leggyakrabban a test felszínének kb. 20%-át érinti és legalább másodfokú mélységű (1%-nyi terület kb. a tenyerünk bőrfelszínének felel meg).

„Az égéssülés az egész szervezetet megbetegítő állapot. A legtöbb súlyosan sérült beteg az égésintenzív osztályra kerül. Mivel a sérülés fájdalmas, ezért általában altatjuk a beteget segítve ezzel a gyógyulást és nem utolsó sorban, hogy csökkentsük a fájdalom érzetet. Emellett állandó megfigyelést, monitorizálást igényelnek, valamint a sebek naponkénti átkötését, amelyet ugyancsak altatásban végzünk. Különösen ügyelni kell égett betegnél a felülfertőződés elkerülésére, a nyitott bőrfelület utat engedhet különböző bakteriális, vagy gombás fertőzések megtapadásához” – mondta el Dr. Bene Ruzsena a Bethesda Gyermekkórház Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központjának osztályvezető plasztikai sebésze.

égésésérülésAz égésintenzív osztályon az esetek nagy százalékában hosszú időt tölt el a beteg. Nagyon súlyos sérüléseknél az orvoknak nap, mint nap életmentő műtétek sorozatát kell elvégezniük. Ha sikerül stabilizálni a beteg állapotát, megkezdődik az akár egy életen át tartó utógondozás, a rehabilitáció.

 „A betegek ellátása nagyon összetett, költségigényes, a rehabilitációs idő nagyon hosszú, jelentős anyagi terhet ró a családokra, a társadalombiztosításra. Azoknál a betegeknél, akiknek az intenzív kezelés után állapotuk kielégítő, még közel nincs vége a megpróbáltatásoknak, ugyanis korrekciós műtétek sora következhet, ami igen megterhelő a beteg és a család számára. Ezek a műtétek a legtöbb esetben azonban megkerülhetetlenek, ugyanis a bőr gyógyulása során hegek (húzóhegek) képződnek, amik a végtagokat akadályozzák a megfelelő mértékű mozgásban, nyújtásban.  Ezeket műtéti úton lehet korrigálni, kezelni. További nehézséget okoz, hogy az égéssérülés gyakori szövődménye az izmok és inak összehúzódása; ezt speciális eljárásokkal, műtétekkel, gyógytornával tudjuk kezelni” – osztotta meg tapasztalatait Dr. Bene Ruzsena.

A sérülést elszenvedő gyermek lelki megpróbáltatásairól sem szabad megfeledkezni. A testkép – és így sok esetben az énkép is – megváltozik és még a legjobb plasztikai eljárások mellett is nyoma marad az égésnek.

„A fizikai állapot javítása mellett a lelki segítségnyújtásra is nagy szükség van. Az új, sérült külső feldolgozásában pszichológus, szociálpedagógus, lelkigondozó segít a betegnek és családjának egyaránt. A legtöbb ilyen sérült alacsony szociokulturális közegből érkezik, ahol a gyermek visszafogadása a családba sok esetben gondot jelenthet. Így a rehabilitáció során többek között az is feladat, hogy segítsük a gyermek visszailleszkedését a megszokott környezetébe, közösségébe” – tette hozzá Dr. Bene Ruzsena.

Az információs anyag összeállítása a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház szakértői segítségével készült.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük