Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Hurrá nyaralunk! Vakációs játékok!

Kinek ne lenne ismerős a helyzet, amikor végre becsomagoltunk, bepakoltunk a kocsiba, indulásra készen állunk. A gyerekek izgatottak, mert nemsokára a tenger habjaiban lubickolhatnak. Aztán utoljára számba veszünk mindent, anyu valamiért még visszaszalad a házba, apu kissé ideges, de végül elfordítja a slusszkulcsot - és indulunk. Irány a tenger!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hurrá nyaralunk! Vakációs játékok!

Elszáll a kezdeti lelkesedés, ahogy pereg a kilométeróra. Főleg a hátsó üléseken, ahol már fogytán a türelem. A „mikor érünk” már oda kérdés egyre gyakrabban hangzik el, a megállás egyre gyakoribb kérés.

Az előrelátó szülő felkészülhet erre. Nem is kell hozzá sok kellék, csak egy a fontos, hogy le tudjuk kötni a gyerekek figyelmét.

Néhány kocsiban játszható játék:

Kettőből egyet

Ennek a játéknak előkészületei időt igényelnek, de a az elkészült és a játékhoz szükséges kártyákat korlátlanul lehet használni, és bővíteni, természetes egy kis dobozba magunkkal is vihetjük.

kártyaElkészítése: Képes újságokban képeket keresünk, amelyek egyértelmű fogalmakat ábrázolnak, pld.: virág, autó, kutya… a Képeket kivágjuk és dobozba tesszük. Utazás közben anyuka előveszi a dobozt, kiválaszt két képet vagy akár hármat, hátraadja a gyerekeknek, és ezekből a képekből kell a gyereknek új szót alkotnia:
Például:
kutya és bolha – kutyabolha
vitorla és hajó – hajósvitorla
kosár, macska – macskakosár
virág, mező – virágmező…

A kérdés akkor válik érdekessé, amikor eldől, ki találta meg a legtöbb szót.
 
S ha meguntuk játszani a játékot, dalolhatunk kánonban, míg összecsendülnek végül a sorok, s apu nem szól, hogy elég.

Tengerparton a homokban:

Ez nem stimmel – beugratós játék – Svindli

Kellék egy dupla csomag francia kártya dzsóker nélkül

A megkevert kártyákat utolsó lapig kiosztjuk a játékosok között. Az osztótól balra ülő gyerek kezd. Letesz egy lapot lefordítva középre, és azt állítja: „ ez egy kettes”.

Vagy igaz, vagy hazudott, ezt csak ő maga tudhatja biztosan. Feltéve, ha a következő játékos hisz neki, akkor egy hármast kell a lefordított kettesre tennie. Ha van neki olyan, ráteszi lefordítva, és jó tengerlelkiismerettel közli: „ez egy hármas”.

Ha azonban nincs hármas a kezében, nem marad más hátra, mint hogy lehetőleg meggyőzően blöfföljön.  A következő játékosok sorban egy négyest, egy ötöst, egy hatost raknak a kupacra, az egész sorozatot az ászig bezárólag. Ekkor újrakezdik a kettessel.

Logikus, hogy néhány embernek hazudnia kell, mert olyan optimálisan a legritkább esetben vannak elosztva a kártyák, hogy az előírt sorozatokat mindig pontosan ki lehessen rakni. Ha valaki erőteljesen kételkedik az őt megelőző játékos kijelentésében, egyszerűen azt mondja: „Nem stimmel!” vagy „”Svindli!”, és megfordítja a lefelé rakott lapot. 

És most fordul a kocka! Vagy valóban hazudott az előző játékos, és egy egészen más lapot tett le, mint amit kellett volna, ekkor az összes addig letett lapot fel kell vennie. Vagy igazat mondott, és a kételkedő játékostárs valóban a megnevezett lapot találja ott – akkor ő lesz az, aki „megtarthatja”, felveszi az addig letett kártyakupacot.

Ha igazán izgalmassá akarjuk alakítani a játékot, csak akkor adunk hangot kétségeinknek, ha már egész kis halom gyűlt össze a letett kártyalapokból, vagy az egyik játékos már csak nagyon kevés lapot tart a kezében. Ezzel nő ugyan annak az egyéni kockázata, hogy egy csapásra ismét tele lesz a kezünk, de fennáll az a leejtőség is, hogy a győzelem küszöbén küldjük hátra nyerésre álló játékostársat.
Az a győztes ugyanis, aki az összes lapját letette.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük