Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Brad és Angelina mégsem szakítanak?

A közelmúltban olyan hírek jelentek meg, amelyek a két színész szakításáról szóltak. Angelina mendzsere azonban cáfolja ezt a hírt, szerinte ez nem igaz. Megbízható forrás is állítja, hogy vannak köztük veszekedések, de ennek ellenére jól megvannak egymással, Brad pedig élvezi az apaságot. A színészpár 2005 óta van együtt, hat gyerekük van.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Brad és Angelina mégsem szakítanak?




A szakításról szóló hírek kiindulópontja az volt, hogy Angelina rajtakapta Bradet, amint a bébiszitterüket simogatja. Angelina akkor teljesen kikelt magából és fiatal lányt azonnal elzavarta a háztól.


ikrekA sajtó munkatársai Angelina menedzserét is megkeresték, aki cáfolja a szakításukról szóló pletykákat, szerinte a pár együtt van továbbra is, és boldogok egymással, igaz veszekedések, viták továbbra is vannak köztük.

Szintén cáfolat a szakításra az, hogy a pár együtt jelent meg Cannes-ban az Inglorious Bastards című film bemutatóján és az azt követő partin folyton egymás közelségét keresték és úgy turbékoltak, akár a galambok.

Brad és Angelina a Mr. És Mrs. Smith című  közös filmjük forgatásán figyeltek fel egymásra, ahol házaspárt alakítottak. Az alakítás olyan jól sikerült, hogy a való életben is összejöttek, igaz nem házasodtak még össze.

Saját gyermekeik, Shiloh Nouvel és az ikrek Vivienne Marcheline és Knox Leon mellett, három gyermeket fogadtak örökbe: a koreai kisfiút Maddoxot még Jolie egyedül fadoptálta, Zaharát, az etióp kislányt és Paxot, a vietnami kisfiút, pedig már közösen fogadta örökbe a pár.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük