Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Adventi készülődés 1.: Ajándékötletek

Várakozás, készülődés, öröm és izgalom járja át lelkünket adventkor. Az adventi hetek ráhangolnak a karácsony ünnepére, hiszen várjuk az "eljövetelt". Tegyük széppé és kedvessé ezt a gyönyörű időszakot! Ebben segítünk napi adventi tippjeinkkel. Szeretettel készítettük minden CsaládiNet olvasónak, fogadjátok szeretettel!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Adventi készülődés 1.: Ajándékötletek

Stresszel és rohanással teli világunkban kevés időnk jut egymásra. Elmegyünk egymás gondjai mellett, csínján bánunk a szeretettel, a mosollyal, a kedvességgel. Pedig ezeknél nagyobb ajándék nem is létezik, amit adhatnánk-kaphatnánk, és még nem is kerül semmibe. Ne hagyjuk, hogy ez a közömbösség felülkerekedjen rajtunk, advent alkalmából, tegyünk minden nap egy kis jót embertársainkkal, mégha nehéz is a szomszédtól őszintén megkérdezni, hogy van, vagy nem könnyű rámosolyogni a másikra…, próbáld meg, meglátod, észrevétlenül is sokkal jobban fogod magad érezni, és ne feledd, amit adsz, azt kapod vissza!
 

Természetesen szeretetet adni csak az tud igazán, aki önmagával és környezetével harmóniában van.  Hogyan érheted el ezt az egyensúlyt? Figyelj a bensődre, az érzelmeidre, felejtsd el a gondokat egy kis időre, és koncentrálj a benned rejlő jóra! Amint érzed az erőt magadban, máris sugárzol. A családi béke és egymásra hangolódás is egyszerűbben fog menni ezután.

Az adventi készülődés  legszebb része, hogy a család együtt lehet. Használjatok ki minden percet, legyen sok-sok közös élményben részetek! Az ajándékötletek közös megbeszélése, a díszítés, a takarítás, a sütés-főzés, ajándékvásárlás, csomagolás örömmel tölt el mindenkit. Fontos, hogy ne teherként fogjuk fel a karácsonyi ünnepet! Nem az ajándék értéke a lényeg, hanem az, hogy örömet szerezzünk a másiknak.
Ha még eddig nem kezdtünk el ajándékokat keresgetni szeretteinknek, akkor épp itt van az ideje! Íme, néhány tipp kedves, ötletes ajándékcsomagokhoz!

Ajándékötletek

Távollévő barátainknak

ajándékMesszire sodródott barátainkat megajándékozhatjuk a klasszikus kapcsolattartás eszközeit tartalmazó kis csomaggal. Legyen benne pár ív szép levélpapír, boríték (a merített papírból készültek nagyon különlegesek!), postai bélyeg, szép golyós-, vagy töltőtoll. Tehetünk bele akár igazi lúdtollat meg egy üveg tintát, itatóspapírt is – ha már a klasszikus levelezésről van szó – na de akkor ne feledkezzünk meg a pecsétviaszról sem. (A postagalamb beszerzését már nem javaslom, főleg ha macska van a háznál…)

Egy csokor emlékcsokor ajándék

Egy csinos papírdobozba tehetünk, filmet, fényképalbumot és szép fotókereteket. A virágcsokor rózsái mellé tűzhetünk „filmvirágokat” is: a 15 centiméteres drótdarabokat fessük zöldre akrilfestékkel, szúrjunk egy olló hegyével kicsi nyílásokat a filmes dobozok aljába, és azon keresztül vezessük be a drót végét a film tekercsébe.

Napimádó nyaralóknak

napimádóknakUtazgató barátaidnak ajándékozhatsz egy nagy színes szalmakalapot, benne napszemüveggel, naptejjel, könnyű kis magazinokkal, könyvekkel, eldobható fényképezőgéppel, kis napernyővel (ami alkalmi esernyőként is beválhat, ha mégsem olyan szép az idő).

Kertészkedő barátoknakkertészkedők ajándéka

Egy szép masnival ellátott cserépedénybe tegyél metszőollót, kesztyűt, ültetőfát, virágmagokat. „Szobakertészeket” lepj meg nárcisz, vagy jácinthagymával. Tölts meg egy kisebb virágcserepet apró szemű kaviccsal, ültesd bele a virághagymát és borítsd be celofánnal. Amíg te nevelgeted, tedd napos helyre, és ha öntözöd, a víz épphogy csak elérje a hagyma alját. Ezt a vízszintet tartsd.

Egy kis bátorítás a bimbózó művésznek

művészek ajándékaKiállíthatsz egy szépséges oklevelet valamelyik művészeti iskola „nevében”, vagy összegyűjtheted és kinyomtathatod az összes fellelhető művészeti képzést, iskolát, kurzust, és a tanfolyamok időpontjait. Készíts egy nagy palettát kartonból (a pizzás doboz tökéletes), borítsd be a kinyomtatott iskolák másodpéldányával. Vágj rá egy hasítékot, hogy ráköthesd egy szép szalaggal az ecseteket és a kis festékkészletet is.gazdiknak

Gazdiknak

Lepd meg gazdi-barátodat, (illetve annak kedvencét) ezzel a kedves csomaggal! Tegyél egy szép kutyatányérba sok-sok játékot, kefét, celofánba csomagolt jutalomfalatkákat és akár egy új pórázt is.

Kellemes készülődést kívánunk! Figyeld következő tippünket is!

Fotó: www.torange.us

Láttad már Karácsonyi kifestőinket?

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük