Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A felhőágy – mese kifestővel

Minden angyalnak megvan a saját ágya. Ez nem olyan, amilyet mi ismerünk. Az angyalok égi felhőágyakban alszanak. Ide hajtják le fejecskéjüket, egy-egy fárasztó repülési gyakorlat után az angyal-oviban is. Az égen ilyenkor sok-sok fehér felhőcsomó látható, mert az angyalkák összetolták az ágyaikat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A felhőágy – mese kifestővel

Ilyen szép, kényelmes felhőágya volt Emilnek, a kis óvodás angyalnak is, akiből felnőttkorában álomőrző angyal lesz. Csakhogy ő nehezen bírt fényes nappal elaludni benne. Elvégre a nappalok játszásra és repkedésre valók. Egyetlen egy napsugarat sem akart elmulasztani, pedig mindig nagyon fáradt volt az ide-oda repkedéstől. Mióta Martin nevelőangyal vette át a csoportot, azóta Emil szeret aludni. Martin a délutáni alvás alkalmával mindig egy kis altató-történetet mesél a kicsi angyaloknak. A történet tulajdonképpen mindig ugyanaz, de Martin kellemes, nyugodt hangja mindig elálmosítja Emilt. Jóleső érzés tölti el, teljesen ellazul, a többi angyalgyerek is ezt érzi és öt perc után mindnyájan álomba merülnek.

A rövid kis altató történet így hangzik:

Minden angyal becsukja a szemét és szépen elalszik. Pontosan úgy, mint a kutyák, akik betelepednek a kosarukba, tappancsukkal betakarják a pofácskájukat, behunyják a szemüket és elalszanak. Olyan jó meleg és puhaság vesz minket körül a felhőágyacskákban, hogy jól alszunk tőle és szépet fogunk álmodni.

Gondoljatok a cicára, aki belekucorodik a kosárkájába, talpacskájával eltakarja a szemét és szépen elalszik. Olyan jó meleg és puhaság vesz körül minket felhőágyacskánkban, hogy szépen elalszunk és álmodunk, például az egérkékről. Mert a kisegerek is besurrannak az egérlyukba, bebújnak fészkükbe, lecsukják a szemüket és elalszanak.
Most minden angyal, ember és állat is szépen elalszik.

Gondoljatok a madárra, aki odarepül a fához, ahol a fészke van. Szárnya alá dugja a fejét, becsukja a szemét és szépen elalszik. Olyan jó meleg és puhaság vesz körül minket felhőágyacskánkban. A kicsiny bárányfelhők is bebújnak alvófelhőjükbe, becsukják a szemüket és szépen elalszanak. Olyan jó meleg és puha ez a felhőágyacska, hogy jólesik benne az alvás és szépeket lehet álmodni a felhő-álomországról.

Szeretnéd kifesteni a mesét? 

Nyomtasd ki az ábrát.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük