Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ultrahangos keringésvizsgálattal megelőzhető a baj

A legtöbb ember hallotta már, hogy a mentőautó szirénázása, a vonat fütyülése, dudálása valahogy magasabb hangon szól, amikor az autó, a vonat felénk tart, és mélyebben, amikor elhagynak minket. Ezt a jelenséget Doppler-effektusnak nevezik.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ultrahangos keringésvizsgálattal megelőzhető a baj

Miért fontos ez?

Az orvosi diagnosztikában elterjedt ultrahang vizsgálat része a Doppler vizsgálat. Az eddig is közismert volt, hogy az ultrahang vizsgálat nem fáj, nem okoz károsodást, nem dolgozik ionizáló sugárzással, csupán a testbe besugárzott és onnan visszaverődött hanghullámokból készít meglepően jó, értékes, részletgazdag képet. Szinte mindent lát, amibe a hanghullám behatol. Két nagy ellensége a csont és a levegő, ezek mögé nem lehet betekinteni.

Tehát, majdnem mindent meg lehet vizsgálni ultrahanggal, így az ereket is. Látjuk az érfal eltéréseit, megvastagodását, meszesedését, sőt, véralvadékok felrakódását, Ultrahangos keringésvizsgálat - 
Doppler görbeérelzáródást is. De ennél is többet megtudhatunk a Doppler effektus alkalmazásával. Az áramló vér részecskéiről visszaverődő hanghullámok ugyanúgy viselkednek, mint a mentőautó szirénája, ezért az ultrahang gép számítógépe meg tudja mondani, milyen irányban, milyen sebességgel, sőt milyen egyenletesen, „kavarodás-mentesen”  halad a vér az éren belül. Ezt láthatjuk a gép által megmutatott áramlási görbén, vagy színekkel kódolva, emellett az áramlás hangját is halljuk.

Hogy előzhető meg  a „baj”?

A megvizsgált erek falának állapota alapján el lehet dönteni, nagy valószínűséggel számítani kell-e valamilyen súlyos, érrendszeri betegség megjelenésére a közeljövőben. Természetesen, mint minden ami az emberrel kapcsolatos, ez sem értékelhető önmagában. Együtt értékelve az életmód problémáival, a kevés mozgással, az elhízással, dohányzással, cukorbetegséggel, esetleges családi hajlammal eldönthető, szükséges-e valamilyen változtatás, esetleg gyógyszeres kezelés (pl. a vérzsír-szintek csökkentésére). Ha a vizsgálat már meglevő bajt, szűkületet, elzáródást igazol – ez lehetséges akkor is, ha még nincs semmilyen panasz! – a megfelelő ellátás megindítható. Gondoljunk csak a stroke-ra, a hirtelen kialakuló agyi katasztrófára, ami akár halálhoz, vagy tartós bénuláshoz vezethet.

Mit lehet vizsgálni ultrahanggal?

Ahogy fentebb is olvasható volt: szinte mindent. Legfontosabb  terület talán a nyaki erek vizsgálata (a „carotis-ultrahang”). A nyaki főverőér jól vizsgálható, károsodott állapota Ultrahangos reumavizsgálatrámutat az általános érelmeszesedés okára is. Az itt található súlyos szűkületek mellett a veszélyes, lesodródásra hajlamos felrakódások is felismerhetők. Vizsgálhatjuk még a felső és alsó végtagok verőereit, sőt a hasi főverőér és ágai is vizsgálhatók. Ki gondolná, hogy az étkezés után kialakult görcsös fájdalmak hátterében állhat oxigénhiány, melyet a belekbe vezető erek beszűkülése okoz. A magas vérnyomás kezelhető betegség, egyes formái azonban gyógyíthatók is. Ilyen a veseartéria beszűkülés által okozott hypertonia. Ultrahangos Doppler keringés vizsgálattal ez is kimutatható lehet.

Mit vizsgálhatunk még? A viszereket. Nem csak a látható lábszáron levő tágulatokat, hanem a test nagy részén található mély és felszínes vénákat is. Legfontosabb javallat a fájdalmas lábszár- netán teljes alsó végtag duzzanat, amit okozhat a mélyben futó vénák elzáródása, thrombosisa. Az önmagában is súlyos betegség még súlyosabbá válhat, ha a kezeletlen thrombusból egy darab leválik, a tüdő verőereibe jut, akár halálos embóliát okozva.

A sok ijesztő kórkép megjelenítése után térjünk vissza a megelőzésre. A legjobb gyógyítás a megelőzés. Alapfeltétele a mielőbbi diagnózis. Az egyik legbarátságosabb lehetőség erre az ultrahang. Ha mégis kialakult már valamilyen betegség, minél előbb meg kell az okot találni (ennek egyik eszköze ismét csak az ultrahang), és időben elkezdeni a kezelést, ez adja meg az esélyt a maradéktalan gyógyulásra.
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük