Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Kormos Anett – Gyerek-zár

Van úgy, hogy több a gyerek, mint az anya. Például, amikor nyilvános helyen az egyik hangosan jelzi, hogy pisilnie kell, a másik meg még nem jelez semmit. Azt sem, hogy van.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kormos Anett – Gyerek-zár

Emlékszem, amikor először vittem pelenka nélkül bevásárolni Annát. Úgy értem, hogy ő volt pelenka nélkül, mert én természetesen még nem mertem kockáztatni. Nem volt kétéves, a húga meg nem volt egy. Annám a nyolcvanhatezer négyzetméteres teszkó kellős közepén kiáltotta el magát, hogy neki pisilni kell. Én meg felkaptam, futottam vele a toalett felé, közben kérdezgettem, tudja-e még tartani.

Elértem a kasszához, mire vénszipirtyó kasszásbanya rám szólt, hogy itt nem, csak a 18-as kasszánál lehet kimenni. Jeleztem neki, ha odáig el kell vinnem a gyereket, akkor ő ott biztosan ki fog menni, de az is lehet, hogy én is. Szóval utat törtem a testemmel, meg a gyerek fejével. És végre elértünk a célig, ahol én ülőkét töröltem, meg papírral leterítettem, meg a gyerekeket kibogoztam a kantárosból, meg a bodyból, meg mindenből, aztán felültettem. Mire ő: "azt hiszem, elmúlt". Vissza a bugyit, bodyt, kantárost. Mire ő: "mintha mégis…"

Nem mondom, hogy ekkor nem játszottam el a gondolattal, hogy ha picit meglökném, amikor a WC-n ül, aztán csöppöt rásegítenék WC-pumpával, akkor… Szóval visszaültettem, és, hogy hogy nem, a csészébe nem folyt egy csepp sem, viszont előre, a ruhájára, és az enyémre minden. Hogy az én anatómiai ismereteimmel van baj, vagy a gyerek lyukas-e több helyen a kelleténél, azt ne firtassuk. Kifelé a csapnál jobban összevizeztem magam, magunkat, hogy ne legyenek olyan egyértelműek a jelek.

És ekkor, ekkor jutott eszembe, hogy de hiszen én két gyerekkel érkeztem, nem csak eggyel. Szívem a torkomban, minden rettenet átfutott az agyamon, miközben visszafurakodtam a szabálytalan kasszánál, és gyöngyöző homlokkal futottam, és futottam, és futottam, és… beigazolódott a legrosszabb, amitől tartottam: a hugi ott üldögélt a kosárban, ahol hagytam, érintetlenül, sértetlenül.

Új értelmet nyert tehát számomra a gyerekzár. Ha olyan holmi van nálunk, amit nem tudunk elzárni, ellenben félünk attól, hogy lába kél, adjuk oda a gyereknek. Nincs olyan hülye, akinek így is megérné.

Kormos Anett további cikkei ide kattintva olvashatóak.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük