Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Prosztata Napok 2010

A Magyar Urológusok Társasága idén ötödik alkalommal rendez országos szűrést a prosztata-betegségek, de mindenekelőtt a prosztatarákos elváltozások felderítésére, illetve a potenciazavarok visszaszorítása érdekében.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Prosztata Napok 2010

A szakma nemzetközi szervezete, az Európai Urológusok Társasága – a kontinensen szeptember közepén megrendezésre kerülő, a prosztata-tudatosság erősítését megcélzó kampányok fél évtizedes történetét tanulmányozva – a résztvevők számát, a vizsgálatok komplexitását, a pácienseket támogató információs rendszert tekintve „unikálisnak” minősítette a 2005. óta zajló magyarországi felvilágosító és szűrő programokat.

A magyar urak tehát az Európában legsikeresebbnek ítélt Prosztata Napok 2010 keretében szeptember 13. és 18. között 20 intézményben jelentkezhetnek vizsgálatokra telefonon történő, előzetes bejelentkezés alapján.
 
„A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát” – állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák – szűréssel foglalkozó tanulmánya (ERSPC), amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy  a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől. 
 
Nem véletlen tehát, hogy  a Prosztata Napokon idén is a PSA mérésé lesz a főszerep. A Prosztata Specifikus Antigénnek a vérben jelenlévő mennyiségéből az urológusok – az egyéb vizsgálatokkal összevetve – következtetni tudnak a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Ha ezt a rákfajtát korai stádiumában diagnosztizálják –  ezt igazolja a 19 éven át 162 ezer 55-69 közötti, európai férfi bevonásával megtörtént ERSPC is – a legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el. 
 
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén „prosztata hétté” bővül a rendezvénysorozat. A legtöbb megyeszékhely központi kórházaiban szerveznek szűrést az urológusok a 13-ával kezdődő héten.  Budapesten is több kórház urológia osztályain várják a jelentkezőket. (Bajcsy-Zsilinszky, Budai Irgalmasrendi, Dél-pesti, Péterfy S. utcai, Szent János, Uzsoki Kórház, illetve a Honvédkórház-ÁEK II. telephely) A torlódás elkerülése érdekében a szűrések szervezői arra kérik, a pácienseket, hogy leginkább a negyven feletti, urológiai kezelés alatt nem álló urak regisztráljanak időpontot az egyes intézmények által megadott telefonszámokon. 
 
A legsúlyosabb kór mellett azonban nem szabad megfeledkezni az életkor előrehaladtával törvényszerűen bekövetkező jóindulatú prosztata megnagyobbodásról (BPH), továbbá az egyre gyakrabban előforduló prosztatagyulladásról, illetve a – főként az ülő munkát végzők esetében – a kismedencei fájdalom-szindrómáról. 
Jelentősen ronthatják az életminőséget a gyakran az egyéb betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás) következményeként előforduló potenciazavarok. Ezeknek az elváltozásoknak a kezelésére is időt kell szánni, mert egyrészt hatékonyan orvosolhatóak, másrészt elhanyagolásuk súlyos szövődményeket okozhat.
 
Akik szeretnének részt venni a Prosztata Napok 2010 keretében szervezett szűrésen, a pontos helyszínekről és időpontokról a www.prosztatanap.hu oldalon tájékozódhatnak. 
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük