Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Szívünk Napja 2010 – Ha legyőzi tanácstalanságát és tudatosan cselekszik, életet menthet!

A hirtelen szívhalál nem válogat. Bárkivel, bármikor, bárhol bekövetkezhet. A mentők megérkezéséig folytatott küzdelem, a szakszerű segítségnyújtás életmentő lehet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szívünk Napja 2010 – Ha legyőzi tanácstalanságát és tudatosan cselekszik, életet menthet!

Többek között ez is témája volt a múlt hétvégén a Magyar Kardiológusok Társasága /MKT/ és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány /MNSZA/ által megrendezett Szívünk Napjának. A rossz idő ellenére sokan figyeltek fel a Társaság által indított kezdeményezésre és igyekeztek megbarátkozni a tettrekészség gondolatával, az újraélesztés technikájának elsajátításával. 

A MKT célja, egy országos társadalmi mozgalom kialakítása, amelynek segítségével a lakosság széles rétegei részesülnek elsősegély-nyújtási alapismeretekben, ezáltal szükség esetén a laikusok is el tudják kezdeni az újraélesztést a mentő megérkezése előtt, így járulva hozzá a hirtelen szívhalál kockázatának csökkentéséhez.

Ha azt halljuk, hogy valaki hirtelen szívhalál következtében veszíti életét, akkor rögtön a sportolók jutnak az eszünkbe, ennek ellenére a hirtelen szívhalál, sajnos, bárhol, bárkivel, bármikor megtörténhet, előzmények vagy figyelmeztető jelek nélkül.  

Magyarországon minden órában három embernek áll meg hirtelen a szíve. Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad. A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése. Újraélesztéssel mechanikusan fenn lehet tartani a beteg keringését – ezáltal a szív és az agy oxigénellátását – és így az életét megmenteni.

Ahogy azt Merkely Béla, az MKT elnöke is hangsúlyozta a rendezvényen: "nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen az újraélesztés alapvető technikájával (30 mellkasi nyomás – 2 befúvás). Nem szabad elfelejteni, hogy a hirtelen szívhalál esetében azonnali cselekvésre van szükség, hiszen a segítség nélkül eltelt minden perc tizedével csökkenti a beteg életesélyeit.  Az ötödik perc után pedig, sajnos, elkezdődik az agykárosodás. Minden nap 70 hirtelen szívleállás történik országszerte, ebből, csak Budapesten naponta 8 olyan eset van, amikor meg lehetne menteni a beteg életét, ha lenne, aki elkezdi az újraélesztést" – tette hozzá az elnök.  

A Magyar Kardiológusok Társasága a rendezvényen felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára is. A vérnyomás tekintetében a 140/90 Hgmm-es érték elérésére, a vércukorszint 6 mmol/l-es és a koleszterinszint 5 mmol/l-es értékére kell törekedni a  szív- és érrendszeri tünetektől és kockázati tényezőktől mentes egyéneknél. 

Dr Tóth Kálmán az MKT főtitkára  szerint: "Ha mindenki igyekezne beépíteni az étrendjébe néhány alapvető lépést (naponta minél nagyobb arányban fogyasztani rostdús gyümölcsöt, növényi eredetű ételeket és a sószegény táplálkozást előnyben részesíteni) igen sokat tenne a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében.
Az egészséges táplálkozás mellett azonban – tette hozzá a főtitkár – a dohányzás elhagyása szintén sarkalatos pont a  megelőzés tekintetében, hiszen a nikotin élvezete járul hozzá az agyvérzéshez minden 5. betegnél. Bármilyen idős korban sikerül is abbahagyni a dohányzást, annak jelentős élettani előnyei vannak; nemcsak a tüdőkapacitás javul rövid időn belül, de a szív- és érrendszeri mutatók is. Aki idejében leteszi a cigarettát, annak életkilátásai nem lesznek rosszabbak a soha nem dohányzókénál.
Különösen ügyelnie kell a helyes életmódra azoknak, akik családjában egy bizonyos kor – nők esetében 65 év, férfiaknál 55 év – előtt szív- és érrendszeri haláleset fordult elő valamelyik családtagnál, ugyanis a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásában a genetikai tényezők is jelentős szerepet játszanak".

Nem szabad megfeledkeznünk a mozgás jótékony hatásáról sem. Merkely professzor szerint az egészséges életmóddal – napi fél óra mozgással, ami lehet intenzív séta is –  becslések szerint ötödére lehetne csökkenteni a szívbetegek számát, az infarktusok 80%-át pedig el lehetne kerülni.

Ezeket a szempontokat tartja szem előtt az MKT által életre hívott RizikóRiadó program is, amellyel szintén megismerkedhettek a rendezvény látogatói. A program célja egy komplex gondozási háló kialakítása, melyet az orvos és az ápoló szaktudása sző a beteg köré, támogatva ezzel az egészségesebb évekhez vezető lépések megtételében. A gondozás során a tudatos beteg felismeri, hogy magas vérnyomásának kezelésében együttműködve a szakemberrel jelentősen csökkentheti szív- és érrendszeri kockázatát (a szívinfarktus vagy agyvérzés bekövetkeztének esélyét).

A Szívünk Napján került sor az Év esélynövelő Nővére díj átadására is. A Magyar Kardiológusok Társasága a kitüntetés keretében azt a 3 szakápolót díjazta, akik a betegek szavazatai alapján a leghatékonyabban segítették a magas vérnyomással élők gondozását.

A Szívünk Napja rendezvény legfontosabb konzekvenciája ugyanakkor, hogy a betegeknek részt kell vállalniuk egészségük alakításában, realizálniuk, hogy egészségükért, jövőjükért ők is felelősek, annak aktív részesei, legfontosabb döntéshozói. 

Forrás:www.diamondagency.hu

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük