Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Otthoni kísérletek gyerekeknek – A levegő

A négy ősi elem: levegő, tűz, víz, föld - mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. A gyermekeket különösen érdekli, milyen természeti törvények uralkodnak az őket körülvevő világban, melyek bonyolult magyarázatok nélkül már egy nagycsoportos óvodás vagy kisiskolás számára is kiválóan szemléltethetők.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Otthoni kísérletek gyerekeknek – A levegő

Jó szórakozást és egyben tanulást is jelent a család számára, ha otthon elvégezzük ezeket a kísérleteket. Így biztosak lehetünk benne, hogy ha kicsit nagyobbak lesznek a csemeték, szeretni fogják a kémiát és a fizikát.

Kísérletezéskor a következőkre fontos figyelni:

  • A kísérleteknél mindig legyen egy felnőtt jelen!
  • A kísérlet az adott kísérlet leírásának figyelmes elolvasásával kezdődjön!
  • A kísérletezésre használt asztalon csak a szükséges eszközök maradjanak rajta!
  • Az utasításokat nyugodtan, és átgondoltan kell végrehajtani, pontosan követve a leírást!
  • A kísérletezés közben nem szabad enni, mert az elvonja a figyelmet!
  • Akinek hosszú a haja, az kösse össze!
  • A kísérlethez az utána történő tisztítás, takarítás és elpakolás is hozzátartozik!
 
1. Mi van a pohárban – avagy a levegő nem semmi
 
levegőSzükséges eszközök
Egy nagyobb, vízzel félig megtöltött átlátszó tál, egy átlátszó pohár.
 
Eljárás
A poharat nyomjátok szájával lefelé a tálba, ezután lassan húzzátok ki a vízből, közben tartsátok egyenesen. Nézzetek bele, majd a poharat ismét nyomjátok bele a vízbe szájával lefelé, de most kissé döntsétek is meg.
 
Megfigyelés
Az első merítésnél száraz maradt a pohár belseje. A második alkalommal a megdöntött pohárban buborékok szállnak fel a felszínre.
 
Magyarázat
A pohár nem üres, levegő van benne, ami nem engedte behatolni a vizet. A levegő gáz halmazállapotú, színtelen, szagtalan. Láthatóvá tehető azonban, amikor folyadékon buborékoltatjuk keresztül.

 
2. Töltsük át a levegőt!
 
levegoSzükséges eszközök
Egy félig vízzel töltött átlátszó tál, 2 pohár.
 
Eljárás
Az egyik poharat merítsétek meg színültig vízzel, majd fordítsátok szájával lefelé. A másik kezetekkel nyomjátok bele a vízbe a másik poharat, szintén szájával lefelé. Tartsátok mindkettőt szorosan egymás mellé. A levegővel teli pohár szája legyen kissé lentebb, mint a vízzel telié és kerüljön kissé a másik pohár alá. Ekkor a „levegős” poharat kissé döntsétek meg.
 
Megfigyelés
Az enyhén megdöntött pohárból légbuborékok szállnak fel a teli pohárba, majd lassanként kiszorítják belőle a vizet.
 
Magyarázat
A levegő könnyebb, mint a víz, ezért felfelé távozik. Így mondhatjuk, hogy „áttöltöttük” a levegőt, hiszen felfogtuk a buborékokat a másik pohárral.

 
3. El tud-e merülni a vízben két gumimaci anélkül, hogy nedves lenne?
 
gumimacikSzükséges eszközök
Egy vízzel félig töltött nagyobb tál, 2 gumimaci, egy teamécses alumíniumtálkája, és egy csipet vatta, amivel kibéleljük az edénykét.
 
Eljárás
Béleljük ki vattával a kis „csónakot”, majd helyezzük bele a két gumimacit. Helyezzük rá az alumíniumtálkát a vízre, hogy ússzon.
Borítsuk az üres poharat szájával lefelé a macik fölé, majd egyenesen tartva lassan nyomjuk le a tál aljáig. Ezután ismét húzzuk ki lassan a vízből a poharat, és várjuk meg, míg az utasok ismét a felszínre úsznak.
 
Megfigyelés
A tál átlátszó falán keresztül látható, hogy sem a vatta, sem a macik nem lettek vizesek a búvármerüléskor. Általában igen meglepődnek a gyermekek, amikor tapintással is érzékelik, hogy minden száraz maradt.
 
Magyarázat
A pohárban lévő levegő nem tudott távozni a víz felszínén, mert felfogta a bemerített pohár. A bent lévő levegő nem engedte be a vizet. A búvárharangok is ezen az elven működnek.
 

További cikkeink:
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük