Sikerült újraéleszteni, de a kórházban életét vesztette
Az MTI információi szerint a kamasz fiú egy vízibicikliről esett vagy ugrott a vízbe Balatonfenyvesen, a parttól 300-350 méterre, majd elmerült. Mentőmellény nem volt rajta.
A családja kiabált segítségért: a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vízimentői hamar a helyszínre értek, és gyorsan megtalálták szonárral a fiút, akit sikerült újraéleszteni, majd kórházba vinni.
Máté Alexandra, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, mentőhelikopter szállította a fiút a veszprémi kórházba, ahol még csütörtökön életét vesztette. A rendőrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az eset körülményeit, mivel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Az 57 éves férfi a vízben lett rosszul
Az MTI értesülései szerint csütörtök délután egy fővárosi 57 éves férfi is életét vesztette Balatonföldváron a Rákóczi utcai szabadstandon, miután rosszul lett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese megerősítette az információt. Közölte, közigazgatási rendtartás keretében vizsgálják az ügyet, valamint azt, hogy betegség vagy fulladás okozta a halált.
Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője legutóbb július végén nyilatkozta az MTI-nek, hogy míg tavaly nyolcan vesztették életüket a Balatonban, júliusban már elérte a 13-at az ilyen halálesetek száma. A VMSZ augusztusban kétéves kampányba kezdett közismert emberek bevonásával a mentőmellény-viselésért.
A balatoni vízirendészet azt kéri, hogy ha a Balatonban bárki bajba jut vagy bajba jutott embert lát, akkor hívja a 112-es segélyhívót vagy az 1817-es ingyenes vízi segélyhívó számot – olvasható az MTI-n.
Hamis biztonságot ad a déli part
Egy korábbi, tragikus eset nyomán, mely során egy testvérpár vesztette életét a Balatonban, Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke felhívta a figyelmet a déli part veszélyeire: bár sokan ezt tartják a biztonságosabb oldalnak, mert az északival ellentétben ez alacsony, sekély vízű, valójában nagyon is veszélyes lehet. A alacsony vízszint ugyanis hamis biztonságérzetet nyújt a fürdőzők számára. A lassan, fokozatosan mélyülő déli parton egy ún.marás, egy hirtelen mélyülő árok fut végig – ennek pontos helye azonban nincs bójákkal jelölve.
Bagyó Sándor arra kérte az eset kapcsán az önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minél hamarabb meg legyen jelölve a déli parton a mélyvíz kezdete.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:
- Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát!
- Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
- Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek!
- Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdőeszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
- Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen viseljenek mentőmellényt!
- Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!
- Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes!
- A parttól távol kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!
- Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik a gumimatracon, akkor is kisodródhat a mély vízbe.
- Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.
A balatoni viharjelzések jelentése
- Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni.
- Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel, SUP-pal közlekedni (a vitorláshajók kivételével).
- A viharjelzés figyelembevételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!
Indexkép: csanyiga / Pixabay
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri