Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

15 percen belül kiderül, hogy érint-e bennünket a COVID-19 – Minden ötödik fertőzött tünetmentes

Az antigén és ellenanyag gyorsteszt kombinációval tesztelhető a leggyorsabban a COVID-19, és ezek együttesen nyújtják a legtöbb információt is. A becslések szerint fertőzöttek 20%-a nem mutat semmilyen tünetet*, éppen ezért fontos, hogy az egészséges emberek is rendszeresen teszteltessék magukat illetve mindenki szigorúan betartsa a maszkviselési szabályokat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
15 percen belül kiderül, hogy érint-e bennünket a COVID-19 – Minden ötödik fertőzött tünetmentes

Jelenleg három különböző típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos teszt érhető el Magyarországon, pont emiatt az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy számukra melyik a megfelelő és az adott teszt pontosan mire jó. Az alábbiakban Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea járóbeteg-szakellátás orvos-igazgatója mutatja be a tesztek működését és azt, hogy melyik kinek ajánlott.

 

PCR-teszt, amellyel kiváltható a karantén

Ma Magyarországon a legismertebb teszt a PCR teszt, amellyel már a fertőződést követő 2-5. naptól kimutatható lehet SARS-CoV-2-vírus örökítőanyaga (RNS) az orr- és/vagy garatváladékból. A vizsgálat során kinyert mintát egy hosszú és bonyolult eljárással, laborkörülmények között elemzik. Ez az oka annak, hogy a legtöbb esetben 48 óra múlva érhető el az eredmény. A PCR, az új típusú koronavírus kimutatásának gold standardja, melyet jelenleg az állami ellátásban a COVID-19 vírus jelenlétének igazolására használnak, illetve ezt kérik egészséges embereknél a különböző egészségügyi beavatkozások, műtétek előtt is. Ezt a tesztet fogadják el hivatalosan az utazási vagy kontaktuskutatás nyomán létrejött karantén kiváltására is. Ezzel kapcsolatban dr. Menyhárt Orsolya elmondta: „Az Affidea Váci Greens Egészségközpontjában nem fogadunk tünetekkel rendelkező és betegség miatt karanténban tartózkodó pácienseket vagy szoros kontaktot, ők csak a házhoz kiszálló PCR-tesztet vehetik igénybe.”

 

Antigén-teszt, amely olcsó és gyors 

A PCR-tesztnél jóval gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújtanak az antigén-tesztek, amelyek a vírus fehérjéjét képesek kimutatni a fertőzést követő 2-5-ik naptól. Ebben az esetben az orr és garatváladékot nem laborkörülmények között, hanem egy műanyag egyszerhasználatos tesztkazetta segítségével elemzik, így az eredmény már 15 perc múlva rendelkezésre áll. A legújabb, modern antigén tesztek érzékenysége megfelelő, így több egészségügyi szolgáltató, az Affidea is elfogadja azok eredményét a különböző egészségügyi beavatkozások előtt. A vállalat call centerén keresztül lehet antigén vizsgálatra jelentkezni, kizárólag tünetmentes ügyfeleknek. A negatív antigén eredményeket már számos európai ország (például Szlovákia) is elfogadja hivatalosan az utazóktól, Magyarországon azonban jelenleg kizárólag a PCR-teszt használható a karantén kiváltására. Antigén pozitivitás esetén a betegnek a háziorvost kell értesíteni, illetve itt is kötelezően tíz nap karanténba kerül a beteg, ilyenkor a családnak és a munkahelyi közösségnek is érdemes leteszteltetni magát.

 

Ellenanyag-teszt múltbeli betegség beazonosítására

A fertőzést követően a szervezetben védekezőmolekulák, antitestek jelennek meg, amelyek kimutathatóak lehetnek a vérből: a vírusfertőzés után 5-9 nappal a korai ellenanyag, az IgM, 12-14 nappal pedig a késői ellenanyag, az IgG.  Ezen alapul a harmadik módszer. Mivel az ellenanyagok a gyógyulást követően is kimutathatóak lehetnek, így ez a módszer azoknak ajánlott, akik az elmúlt hetekben, hónapokban átestek egy felsőlégúti betegségen, ugyanakkor nem tesztelték őket.

 

Antigén- és ellenanyag-teszt kombináció!

A szakemberek szerint az antigén és az ellenanyag vizsgálat kombinációjának számos előnye van, hiszen ez nyújtja a legtöbb információt a betegség időbeli lefolyásával kapcsolatban. Dr. Menyhárt Orsolya elmondta: „A kombináció nagy előnye, hogy a beteg rögtön, azaz 15 perc múlva megkapja az eredményeket. Pozitivitás esetén pedig meghatározható, hogy a betegség mely fázisában jár a páciens. Ha például az antigén teszt pozitív ugyanakkor az ellenanyagok még nem mutathatók ki, akkor valószínű egy friss fertőzésről van szó. Ha viszont mindkét teszt pozitív, akkor az ellenanyag megjelenési variációknak megfelelően betegség korai/közepes/késői szakaszában járhat a páciens, emellett fertőzőképes, ugyanakkor, ha az antigén-teszt negatív és csak az ellenanyag mutat pozitivitást, akkor már egy fertőzésen átesett, de valószínűleg gyógyult betegről van szó.” Ha valaki tünetmentes, de idős rokonokhoz készül, esetleg családi rendezvényre, akkor mindenképpen ajánlott számára a kombinált-teszt a biztonság érdekében. Amennyiben valaki üzletben vagy ügyfélszolgálaton dolgozik, így sok emberrel érintkezik a munkája során, időnként neki is ajánlott elvégeztetni a kombinált tesztet. Ez a variáció ajánlható mindazoknak a diákoknak, tanároknak és hozzátartozóiknak, akiknek a környezetében előfordult beteg, de nem tesztelték őket PCR-ral és karanténba sem kerültek.

Fontos tanácsok mindazoknak, akik tesztre készülnek:

  • Az antigén és PCR tesztek előtt 8 órával nem szabad enni, folyadékot fogyasztani, dohányozni, fogat mosni, vagy szájöblítést végezni, mert ezek a tevékenységek rontják a garat vagy orr mintákat. Ugyanez az ellenanyag-tesztre nem vonatkozik, mivel az ujjbegyből nyert vércseppből történik.
  • Bármely tesztre a call centeren keresztül kell jelentkezni. 
  • Az Affidea nem fogad tesztre igazolt covid-fertőzöttel 14 napon belül szoros kontaktban lévő személyt, tünetekkel rendelkező betegeket, illetve olyan ügyfeleket, akik betegség miatt karanténban vannak.
  • A tünetes betegek házhoz kérhetik a PCR-tesztelést.
  • Az Affidea intézményeibe kizárólag lázmentesen, légúti tünetmentesen, maszkban, kísérő nélkül lehet belépni. Az épületekben be kell tartani a fertőtlenítési és távolságtartási szabályokat, amelyek mindannyiunk biztonságát szolgálják.

* https://journals.plos.org/plosmedicine/article?id=10.1371/journal.pmed.1003346 és https://www.healthline.com/health-news/20-percent-of-people-with-covid-19-are-asymptomatic-but-can-spread-the-disease#Only-20%-remained-asymptomatic

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük