Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

19 évesen örökbe adta a lányát, 17 évvel később véletlenül találkoztak egy bevásárlóközpontban

Táncpróbára ment egy bevásárlóközpontba 13 éves lányával az anya, amikor a gyermeke rámutatott egy másik lányra, és azt mondta, hogy ő lehet a nővére, mivel nagyon hasonlítanak. A megható találkozás nagyon jól sikerült.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
19 évesen örökbe adta a lányát, 17 évvel később véletlenül találkoztak egy bevásárlóközpontban

/Kiemelt képünk illusztráció/

"Légy jó kislány, mindig emlékezz édesanyád hangjára, és tudd, hogy szeretlek”

Gina Crotts 19 évesen hozta világra első gyermekét, de egyedül maradt, ráadásul távol az otthonától: ezért úgy gondolta, hogy nem tudna szép jövőt biztosítani számára. Így az örökbeadás mellett döntött.

4 napot töltött a kórházban kisbabájával, és azt mondta neki: "Légy jó kislány, mindig emlékezz édesanyád hangjára, és tudd, hogy szeretlek”.

Tudta, hogy sosem fogja már viszontlátni a lányát.
 

TEXTSTART:33240baba:TEXTSTOP
 

Nagyon nehéz volt elválnia gyermekétől. Később azonban újra szerelmes lett, és hozzáment egy Brandon nevű férfihoz, akivel családot alapított. A férfitól három gyereke is született, sosem felejtette azonban el első gyermekét.
 

17 évvel később találkoztak, a nő azonnal magához ölelte lányát

Gyerekeinek is gyakran emlegette kislányát, akivel újra felvette a kapcsolatot, bár élőben nem találkoztak, csak évente kapott egy képet a lányáról.
 

TEXTSTART:33240baba2:TEXTSTOP
 

Egy nap azonban a 13 éves lányával épp egy táncpróbán vett részt egy bevásárlóközpontban, amikor gyermeke egy másik lányra mutatott. Azt mondta, szerinte ő lehet a nővére.
 

TEXTSTART:33240baba3:TEXTSTOP
 

A nő nem volt biztos benne, hogy valóban a lánya áll-e ott, vagy csak hasonlít rá. Aztán meglátta a kislány örökbefogadó apját – így már nem volt kétsége. 

Odalépett hozzá és azonnal a magához szorította őt. 

"A karjaim szorosan körbetekerték a kis testét" – mondta az anya. 

Innentől kezdve szorosabb lett a kapcsolatuk, gyakran beszélnek és az anya nagyon hálás az örökbefogadó családnak a nevelésért. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük