Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

19 évesen tudta meg, hogy gyógyíthatatlan betegsége van – ezt tette a hátralévő idejében

A lány mindenkinek azt üzeni, hogy az élet túl rövid, ezért ne fecséreljük el az időnket felesleges dolgokra, helyette éljünk. ÉLJÜNK, csupa nagybetűvel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
19 évesen tudta meg, hogy gyógyíthatatlan betegsége van – ezt tette a hátralévő idejében

"Egy szülő sem tudja elképzelni, hogy milyen, amikor abban kell segítenie gyerekének, hogy megbékéljen a diagnózissal, vagy hogy megtervezze, hogy hol szeretne meghalni"

Mindössze 19 éves volt a gyönyörű lány, amikor elhunyt. Lulu Blundellnél 15 éves korában diagnosztizáltak Ewing-szarkómát, amiből sikeresen meggyógyult a nyolc hónapos intenzív kemoterápia és a lábának amputálása után. 

19 éves korában azonban fájdalmat érezett a vállában, amit kezdetben sportsérülésnek tudott be. Később egy CT-vizsgálat derített fényt arra, hogy valójában mi okozza a fájdalmait: a mellkasában, a bordáinál és a vállán is daganatokat találtak, a betegségét pedig már nem lehetett gyógyítani.

A lány ekkor úgy döntött, hogy élete minden percét kihasználja arra, hogy boldog lehessen. Az egész nyarat utazással töltötte, amit alaposan meg kellett szervezni, hiszen sokszor volt rosszul. Fesztiválokra is járt és részt vett egy futóversenyen is, az volt a célja, hogy a Teenage Cancer Trust számára gyűjtsön pénzt. Műlábbal és törött lapockával lépte át a célvonalat, ezzel pedig 21.000 fontot keresett.
 

TEXTSTART:33408lany:TEXTSTOP
 

Történetéről egy film is készült Lulu: Forever 19 címmel, melyben a lány köszönetet mond mindazoknak, akik mellette álltak a diagnózisa után. 

Lulu újév napján hunyt el. Az édesanyja azt mondta, egy szülő sem tudja elképzelni azt a fájdalmat, amikor abban kell segítenie gyermekének, hogy megbékéljen a diagnózissal, vagy hogy megtervezze, hogy hol szeretne meghalni.

"Ezek azok a nehéz beszélgetések, amelyeken sok rákos fiatal és szeretteik átesnek a világban nap mint nap” – nyilatkozta az anya. 

Indexkép: Teenage Cancer Trust / Facebook

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük