Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

2 hetes baba fejlődése

Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
2 hetes baba fejlődése

2 hetes baba fejlődése

Testi fejlődés

A születést követően a gyermekorvosunk 2-4 hetente látni szeretne minket és a kicsit. Kérdezni fog az étkezésekről, az alvási szokásokról, a bélmozgásról, valamint megméri a kisbaba súlyát, hosszát, ellenőrzi éberségét, és egyéb élettani funkcióit. Ne ijedjünk meg, ha az újszülött az első pár hétben veszít a súlyából, hiszen majdnem mindegyik kisbabánál ez történik. Az első kontroll idejére vissza kell nyernie a születési súlyát, és még legalább 40 dkg-ot fel kell szednie.

Szociális fejlődés

Ebben a szakaszban az újszülöttnek a cumisüveggel vagy az emlővel lesz a legszorosabb a kapcsolata. Még nem alakult ki az etetési ütemezés, ezért úgy tűnhet, hogy állandóan eszik. Valójában a cumisüvegből táplált kisbabák 6-8 alkalommal esznek naponta, míg a szoptatott újszülöttek átlagban 8-12-szer 24 óra alatt. (Így van, 2-3 óránként esznek megállás nélkül. Nem is csoda, hogy olyan fáradtak vagyunk.) Sírással fogja jelezni, hogy éhes, (de nem minden sírás éhséget jelez!) ha pedig végzett, kiköpi a mellbimbót, domborítja a hátát, és elfordítja a fejét. Ha megsimogatjuk a kisbaba arcát, ezzel stimulálhatjuk a kereső reflexet, ha pedig elalszik etetés közben, gyengéden simítsuk meg a kobakját vagy a lábfejét, esetleg igazítsunk a ruhácskáján, hogy felébredjen.

Intellektuális fejlődés

Ekkor a kisbaba leginkább reflexből reagál dolgokra (tudatosan csak a későbbi hónapokban válaszolgat majd, mikor már idegrendszere sokkal jobban kifejlődött). A reflexek között említhetjük a következőket:

  • Keresési és szopási: mindkettő az evést és az önnyugtatást szolgálja
  • Fogó reflex: ha egyik ujjunkat beletesszük a kisbaba tenyerébe, ujjacskáival megszorítja azt.
  • Lépegetés: ha vezetik, egyik lábát a másik elé rakja, mintha járna
  • Moro vagy megrezzenési reflex: hirtelen felemeli a karját, és sírva fakad, mikor valamilyen hangos zajt hall, vagy hirtelen mozgást észlel.
  • Nevetés: bármennyire is aranyos, a 6-8 hétnél fiatalabb újszülötteknél ez általában azt jelzi, hogy tele vannak bélgázokkal.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük