Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

23 éve HIV-vel élő nagymama és Pankotai Lili is nyert – kiosztották a TASZ Szabad-díját

A civil szervezet a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazza. A 70 éves nő azt mondta, sokáig nem merte névvel és arccal vállalni a betegségét, mert rengeteg előítélettel találkozott.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
23 éve HIV-vel élő nagymama és Pankotai Lili is nyert – kiosztották a TASZ Szabad-díját

"Ezt a félelmet nem szeretném tovább érezni, számomra ezt jelenti a szabadság"

Az idei Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elismerését Liebermann Márta, egy 70 éves nyugdíjas pedagógus vehette át szerda este.

A 70 éves nő 23 éve él HIV-vel, 2020-ban pedig megalapította a Retropajzs Egyesületet, aminek célja, hogy felszámolja a  betegséggel kapcsolatos stigmákat. Mint mondta, a diagnózisát követően sok előítélettel találkozott – és azzal is szembesült, hogy sokan úgy érzik, inkább el kell titkolniuk a betegségüket.

Szerinte a "a félelem alapja a tudás hiánya”, ezért úgy gondolja, ahhoz, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek, felvilágosítást kell kapniuk erről a betegségről. Éppen ezért tartott iskolákban foglalkozásokat, ahol a HIV-ről beszélt, és kifejtette a betegséggel kapcsolatos tévhiteket is. 

Azt is elmondta, hogy amikor bemutatta a történetét, akkor még nem vállalta névvel és arccal a betegségét, és tart attól, hogy ismerősei hogy fognak majd viszonyulni hozzá. 

"Ezt a félelmet nem szeretném tovább érezni, számomra ezt jelenti a szabadság" – fejezte be beszédét Liebermann Márta.

Idén egyébként ötödik alkalommal osztották ki a díjat, a közönségszavazás győztese pedig Zsiga Melinda világbajnoki bronzérmes kick-box bajnok lett. Melinda roma származású, állami gondozásban nőtt fel és mindenkinek szeretné megmutatni, hogy még a legkilátástalanabb helyzetből is van esély a kitörésre. 

Most először díjaztak a 18-25 éves korosztályban: Pankotai Lilire esett a választás

Idén első alkalommal egy új kategóriában, a 18-25 évesek között is hirdettek győztest. Ebben a kategóriában Pankotai Lili nyert, aki az elmúlt év diáktüntetéseinek aktív szereplője és szervezője volt.
 

TEXTSTART:33954tasz:TEXTSTOP
 

A TASZ szerint azért is fontos, hogy fiatalt is díjazzanak, mert szerintük ez a korosztály az, amelyik hitelesen tudja megszólítani a fiatalokat. 

Lili a díj átvételekor megköszönte korábbi iskolájának, hogy megmutatták, milyen nem szeretne soha lenni.

A Telex információi szerint volt iskoláját be is perelte.

Kapronczay Stefánia, a TASZ stratégiai igazgatója a díjátadón azt mondta, hogy az idei jelöltek mind azt mutatják meg, hogy mire képes a közösség ereje akkor, amikor az elmagányosodás veszélyzeteti az embereket. 

Indexkép: TASZ – Társaság a Szabadságjogokért / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük