Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

24 éve hiába várták haza szülei – megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
24 éve hiába várták haza szülei – megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

Csütörtök délelőtt jelentette be a rendőrség a hírt: megtalálták Till Tamás holttestét – az akkor 11 éves gyereknek 24 éve veszett nyoma. "A 2000. május 28-án eltűnt kisfiú megtalálását sohasem adtuk fel" – írták a videó mellé, a holttest megtalálásáról ugyanis egy felvételt is közzéttettek.

Nincsenek szavak arra, ami a gyerekkel történt évtizedekkel ezelőtt. Biciklivel indult egy vadasparkba, ahonnan már soha nem tért haza.

A rendőrség közleménye szerint idén júniusban kaptak új információkat az azóta is lezáratlan üggyel kapcsolatban – ma pedig Baján egy tanya melléképületében, a beton alatt találták meg a gyermek holttestét.

Halálának körülményeit jelenleg is vizsgálják, az ügyet emberölésként kezelik.

Petőfi Attila vezérőrnagy az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján azt mondta, Tamás törékeny, szeretetreméltó kisfiú volt, aki némi beszédhibával küzdött. Szüleivel és a féltestvéreivel élt egy bajai családi házban.

"Önálló gyerek volt, ezért az édesapja 2000. május 28-án azzal engedte el biciklivel a közeli vadasparkba, hogy induljon el lovagolni, de 13 órára érjen haza. Ez azonban nem történt meg, a szülők pánikba estek, majd a rendőrökhöz fordultak" – mondta.

Az elmúlt években közel 500 embert hallgattak ki az üggyel kapcsolatban, hazugságvizsgálót is bevetettek, az eltűnés után pedig lezárták az útvonalat, ahol a kisfiú járhatott. Eltűnésének napján azonban repülőnap és gyermeknap is volt, ezért sok idegen járt a környéken, ez pedig nehezítette a nyomozást.

A délután tartott sajtótájékoztatón elhangzottak alapján június 11-én kaptak hírt arról, hogy a bajai gyermekotthon egyik lakója, K. Péter még 2000-ben fenyegetés vagy pénz hatására segített elásni egy holttestet. Őt azonban már nem tudták kihallgatni, mert 2011-ben öngyilkosságot követett el. Egy barátja, János tett most vallomást.

A két fiatal – akkor 20 és 16 évesek voltak – egy vállalkozónál, V. József esztergályos mesternél dolgozott, aki arra kérte őket, hogy dupla fizetésért betonozzanak ki egy helyiséget.

"János a vallomásában elmondta, hogy V. József az egyik alkalommal nem az intézetbe ment a fiúkért, hogy munkát adjon nekik, hanem a strandon kereste fel őket nyáron, és azt kérte tőlük, hogy dupla pénzért azonnal menjenek el vele betonozni. János nemet mondott, a másik fiú, Péter azonban elment dolgozni hozzá"

– mondta el Petőfi Attila vezérőrnagy.

Betonozás közben a talicska kereke megbicsaklott, és előkerült alóla egy fólia – ebben K. Péter egy gyermeki holttestet talált. Azonnal számonkérte V. Józsefet, ám ő először úgy tett, mintha nem is tudná, miről van szó, majd pénzt adott a fiúnak – végül pedig megfenyegette: azt mondta, testvéreivel együtt rosszul fog járni, ha erről bárkinek is beszél.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük