Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

24 éves korig tart manapság a kamaszkor – állítják a szakemberek

Huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét, mivel a fiatalok ma már tovább tanulnak, későbbre halasztják a házasságot és a gyermekvállalást, ráadásul a fejlődési folyamatok sem érnek véget a 19. életév betöltésével - fejtették ki véleményüket szakemberek a The Lancet Child & Adolescent Health című folyóiratban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
24 éves korig tart manapság a kamaszkor – állítják a szakemberek

A kamaszkor kezdetén a hipotalamusz nevű agyterület fokozott működésének hatására megnő a hipofízis (agyalapi mirigy) növekedést serkentő hormonok mennyisége, és működésbe lépnek a nemi mirigyek is. Ez régen nagyjából 14 éves kor környékén következett be, ám az egészségügy fejlődése és a táplálkozás megváltozása nyomán a fejlett világ nagy részén ma már nagyjából 10 éves kor környékén kerül rá sor – olvasható a BBC News honlapján.

Ennek következményeként a Nagy-Britanniához hasonló iparosodott országokban a lányok első menstruációja átlagosan négy évvel korábban jön meg, mint 150 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a nők felénél 12-13 éves korban jelentkezik először a havi vérzés.

A szakemberek szerint biológiai érvek is szólnak a serdülőkor definíciójának – intervallumának – módosítása mellett. Az emberi agy "érése" például 20 éves kor után is folytatódik: gyorsabban és jóval hatékonyabban dolgozik. Sokaknak pedig még a bölcsességfoga sem nő ki 25 éves kora előtt.

A fiatalok ezen kívül később házasodnak és később vállalnak gyereket. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal Angliára és Walesre vonatkozó adatai szerint az először házasodó férfiak átlagéletkora 32,5 év, a nőké 30,6 év volt 2013-ban, ami nyolc év növekedést jelent 1973-hoz képest.

"Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illetik meg az embert, a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki" – mondta Susan Sawyer, a melbourne-i Királyi Gyermekkórház serdülőkori egészséggel foglalkozó központjának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a partnerválasztás, a szülővé válás és a gazdasági függetlenség eltolódása azt jelenti, hogy a kamaszkorra jellemző "fél-függőségi állapot" időtartama meghosszabbodott. Ehhez a társadalmi változáshoz pedig a különböző irányelvek szintjén is alkalmazkodni kell, például a fiatalokat támogató szolgáltatások felső korhatárának kitolásával.

Sawyer szerint a különböző életszakaszokra vonatkozó meghatározások ugyan szabadon értelmezhetőek, mégis, a serdülőkor jelenlegi definíciója túlságosan szigorú. Mint fogalmazott: "manapság a 10-24 éves kor közötti időszak jobban lefedi a serdülőkort".

Forrás: MTI
Fotó: 3194556 / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük