Hirdetés Partneri kampány helye
Terhesség

31 hetes terhesen futotta le a maratont az 5 gyerekes anya

"Délelőtt lefutottam a maratont, aztán hazamentem és elvittem a gyerekeket sétálni." Ilyen egyszerűen fogalmaz az anya, akinek úgy tűnik, ez a világ legtermészetesebb dolga. Azt szeretné üzenni a többi nőnek, hogy attól, hogy valaki terhes, még nem kell lemondania az edzésről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
31 hetes terhesen futotta le a maratont az 5 gyerekes anya

/Kiemelt képünk illusztráció/

3000 mérföldet futott terhesen, szülés után két nappal már újra futócipőt húzott

A 43 éves Sophie Carter mind a négy terhességét végigfutotta. Még akkor is napi nyolc mérföldet tett meg, amikor 36 hetes ikrekkel volt várandós. Amikor pedig 2022-ben terhes lett kisfiával, akkor 3000 mérföldet futott összesen. Ebben egy 50 km-es verseny, két 100 km-es verseny és egy maraton is szerepelt. Ez utóbbit három óra 39 perc alatt futotta le – írja a Daily Mail.

Az ötgyermekes anyuka azt mondta, a futás segít megőrizni a mentális egészségét a gyerekek mellett.
 

TEXTSTART:futas32980:TEXTSTOP
 

"Futottam, miközben terhes voltam az ikrekkel, egészen a 36. terhességi hétig. Amikor elmondom az embereknek, mindig nagyon meglepődnek, de fontosnak tartom megüzenni a nőknek, hogy attól még, hogy terhesek, nem kell abbahagyniuk az edzést" – mesélte. 

Élete első maratonját 25 évesen teljesítette. 

"Ahogy felkelek és fogat mosok, úgy a futás is a rutinom része. Kimegyek, és arra gondolok, ha nem lesz jó érzés, és abba kell hagynom, megteszem. A 36. héten összehúzódást éreztem. A következő héten születtek az ikrek” – fogalmazott.
 

TEXTSTART:futas329802:TEXTSTOP
 

Amikor édesanyja súlyos beteg lett, akkor kezdett el komolyabban foglalkozni a futással. 2017-ben vesztette el anyukáját, ezután nem sokkal már ultramaratonon vett részt. Ez 100 km, vagyis majdnem két és félszerese egy maratoni távnak.

"A futás segített kezelni a gyászt" – mondta. 

"Délelőtt lefutottam a maratont, aztán hazamentem és délután kivittem a gyerekeket sétálni"

42 évesen, egy héttel a 100 km-es verseny előtt tudta meg, hogy hathetes terhes. 

"Beszéltem a párommal, és úgy gondoltam, akár meg is csinálhatnám a versenyt, hiszen már neveztem. Azt mondtam magamnak, ha nem érzem jól magam, akkor abbahagyom.”

Végül a 6. helyen ért célba és úgy fogalmazott, hogy egy gyerekkel a hasában sokkal könnyebb volt futni, mint kettővel. 

Hat héttel később egy 50 km-es versenyen indult, ahol az első helyen végzett a női versenyzők közül. Aztán 20 hetes terhesen egy 100 km-es terepfutó versenyen vett részt. 31 hetes terhesen pedig lefutotta a maratont. 

"Délelőtt lefutottam a maratont, aztán hazamentem, és délután kivittem a gyerekeket sétálni” – mondta.
 

TEXTSTART:futas329803:TEXTSTOP
 

Szerinte tévhit, hogy nem szabad edzeni terhesség alatt

Mint mondja, a futás nemcsak a fizikai, hanem a mentális jóllétet is javítja. Ráadásul szerinte ha abbahagyjuk az edzést, akkor később sokkal nehezebb lesz újrakezdeni. 

"Azt szeretném, hogy a tapasztalataim megmutassák a nőknek, hogy folytathatják az edzést a terhesség alatt. Minden rendben lesz veled, és a babáddal is" – mondja.
 

TEXTSTART:futas329804:TEXTSTOP

Sport a terhesség alatt – szakértőt kérdeztünk

Szalka Andreát – akit többször is az év edzőjének választottak – kérdeztük arról, hogy mire kell odafigyelnünk a várandósság alatt a sport szempontjából. 

Andrea azt javasolja, hogy az első hetekben figyeljük a terhességünk hatásait, és ezt követően orvosi konzultáció után kezdjünk csak el sportolni.

"A mérsékelt sport a tévhitekkel ellentétben nem okoz vetélést" – mondja. 

Az első trimeszterben a tévhitekkel ellentétben a könnyű futás vagy a kerékpározás legtöbbször nem okoz gondot, ha a terhesség normál lefolyású. A második trimeszterben fittebbek lehetünk, ezért ilyenkor nyugodtan végezhetjük a megszokott sportunkat a szakértő szerint. Hozzáteszi, hogy a rázkódással járó sportágakat vizsgáljuk felül és kérjük ki orvosunk véleményét.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy ha nagyon megnövekedett a testsúlyunk, akkor az az ízületeink erős megterhelésével járhat együtt.

Az általános edzés mellé pedig kiegészítésként javasolja a speciális gátedzést is. 

A szakértő azt mondja, hogy a veszélyes sportokat várandósság alatt igyekezzünk elkerülni, ezek például a lovaglás, síelés, sziklamászás vagy a küzdősportok.

"Általánosságban elmondható, hogy minden, ami a szervezetünkben zajló változást hátráltatja, a folyamatot akadályozza, az a várandósság alatt ellenjavallt. Ami viszont segíti, azt bátran végezzük. Sportoljunk. Óvatosan, fokozatosan, orvosi kontrollal, a lehető legegészségesebben" – összegzi Szalka Andrea személyi edző. 

Hogy milyen formában és mennyit ajánlott edzeni a várandósság alatt, arról itt írtunk bővebben. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük