Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

4 gyerekes családapa az M1-es autópálya tömegbalesetének áldozata

Egy budapesti négygyerekes családapa a hétvégi tömegbaleset halálos áldozata. A férfi feleségével és kislányával utazott, a kislány kirepült az autóból és eltört a lába.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
4 gyerekes családapa az M1-es autópálya tömegbalesetének áldozata

A műszaki mentés alatt találtak rá egy roncs alatt, már halott volt

Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton az M1-es autópályán tömegbaleset történt, melyben harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion is érintett volt. 39 embert vittek kórházba, 10 gyerek is megsérült, és úgy tűnt, hogy halálos áldozat nincs. Később azonban a műszaki mentés során az egyik roncs alatt találtak egy holttestet – erről az RTL Híradó számolt be. 

A Híradó úgy tudja, hogy az áldozat egy 44 éves, budapesti, négygyerekes családapa volt. A férfi feleségével és kétéves kislányával utazott együtt, a gyermek az ütközés erejétől kiesett az autóból és eltört a lába. 

A Telexnek egy szemtanú azt mondta, hogy síró, sikító emberek voltak körülöttük, főként nők és gyerekek. Hozzátette, hogy 20 percig tartott, mire a beszorult embereket ki tudták menteni az autókból, miközben közeledett a tűz. 

Több új videót is közzétettek, amiken látszik a porfelhő, ami a tömegkarambolhoz vezetett.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a Honvédkórházba öt embert szállítottak a mentők, közülük egyet a traumatológián, egyet pedig az intenzív osztályon ápolnak. Három embert pedig már hazaengedtek.

TEXTSTART:33041m1:TEXTSTOP

Indexkép: MTI / Lakatos Péter

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük