Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

44 nap – ennyivel kevesebbet alszanak az anyák az első évben

Egy anya videón mutatta meg, hogy az ő kisfia bizony mindenkin túltesz: a kiságyában nem tud aludni, ha pedig a szülők között van az ágyban, akkor 1 óráig tart elaltatni - ráadásul egész éjjel vakarózik az ekcémája miatt. Egy tanulmány szerint az anyák az első évben csupán 5 órát alszanak éjszakánként.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
44 nap – ennyivel kevesebbet alszanak az anyák az első évben

Ez a kisbaba mindenkin túltesz az anyukája szerint

Egy anya azáltal lett ismert, hogy megmutatta, nála hogy telnek az éjszakák. Állítja, hogy a gyermeke mindenkin túltesz, ha (nem)alvásról van szó. A kiságyban ugyanis csak rövid ideig tud aludni, ha pedig a szülők között fekszik, akkor ők nem tudnak aludni miatta. Kisbabájuk ugyanis az ekcémája miatt egész éjjel vakarózik. Elaltatni is igazi kihívás: általában egy óra alatt sikerül. Ha esetenként hagyják őt sírni, hátha magától elalszik, azzal pedig csak azt érik el, hogy gyerekük véresre vakarja magát. 
 

TEXTSTART:33165baba:TEXTSTOP
 

Két órával alszanak kevesebbet az újdonsült anyukák 

Első gyermek születése esetén az anyák az első öt hónapban két órával alszanak kevesebbet, később pedig – a gyerekük egyéves koráig – egy órával kevesebb a napi alvásidejük – mondta a Georgia Southern University-ben működő Jiann-Ping Hsu Közegészségügyi Főiskola egyetemi adjunktusa, Kelly Sullivan a tanulmányok alapján. 

Az Egyesült Királyságban korábban egy másik felmérést is végeztek az anyák alvásával kapcsolatban. Eszerint az anyák az első évben 44 napot nem alszanak, összességében ennyi alváshiány gyűlik össze egy esztendő alatt. Az éjszakai alvással töltött idő pedig mindössze 5,1 óra. 

Holott felnőtteknél a napi 7-9 órányi alvás lenne a megfelelő. 

Az alváshiánynak súlyos következményei lehetnek

A kevés alvás az elhízás kockázatát is növelheti, egy kutatás szerint a kevesebbet alvók derékbősége 2,5 centiméterrel nagyobb, mint azoké, akik eleget tudnak pihenni. 

De az alváshiány még az alábbi problémákkal is összefüggésbe hozható:

  • diabétesz,
  • szívbetegségek,
  • daganatos betegségek,
  • depresszió,
  • felgyorsuló öregedés,
  • magas vérnyomás,
  • csontritkulás,
  • stroke,
  • korai halálozás.

Így próbálj meg többet aludni!

Lehet hogy elcsépelt, de valóban sokat segít, ha megpróbálunk pihenni egy kicsit akkor, amikor a baba alszik. 

Az első időszakban éjszakánként is érdemes kihasználni, ha alszik a baba, hiába van nagy szükségünk én-időre, ezt inkább máskor próbáljuk meg megoldani – például napközben, ha tud valaki addig vigyázni a babánkra. 

A könnyű elalvást segíti a sportolás is, ha tehetjük, sétáljunk nagyokat a kisbabánkkal!

Hétvégén pedig, ha van segítségünk, takarítás helyett néha pihenjünk is egy keveset!

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük