Van bennük valami nyers őszinteség, ami egyszerre ijesztő és felszabadító. Néha, amikor egy 15 éves lány nevetve elszalad mellettem vagy látok egy fiúbandát, akik valamiért nagyon fontosnak tartották, hogy a fél városi park lássa a poénjukat, elfog az érzés:
hogy is felejtettem el így élni?
És ilyenkor rájövök: nem kellene ezt felejteni. A kamaszkor kaotikus, persze. De tele van olyan dolgokkal, amelyekre felnőttként is mélyen szükségünk lenne. Néha csak el kell ismernünk: ők valamiben jobban csinálják.
Íme az az öt tulajdonság, amit jó lenne visszahozni az életünkbe!
1. Újdonságkeresés – amikor még mertünk rácsodálkozni a világra
Kamaszként mindenre nyitottak voltunk: új emberekre, új ötletekre, új érzésekre. Emlékszem, milyen könnyedén vágtam bele dolgokba, csak mert valami megfogott. Akkor még nem gondolkodtunk túl sokat azon, mi fér bele és mi nem – persze néha túl messzire is mentünk, hiszen a dopamin ilyenkor tényleg turbóüzemben dolgozik. Felnőttként viszont sokszor már a gondolatától is elfáradunk annak, hogy valami újat próbáljunk ki. Pedig pont ez az, ami frissen tart, ami megmozdít belül. Az unalom sokszor nem a világ hibája, hanem azé, hogy nem engedjük meg magunknak azt a kis kíváncsiságot, ami régen természetes volt.
2. Érzelmek megélése
A tinédzser érzelmek néha ijesztőek, néha hangosak, de kétségkívül őszinték. Náluk még nincs ott az a felnőttféle belső fék, ami szabályozza az érzéseket, ezért sokkal könnyebben elsodorja őket, ami épp történik velük. Én is emlékszem, milyen volt, amikor egyetlen mondattól az egekben voltam, másiktól pedig a padlón. Fárasztó volt néha, de közben hihetetlenül élő.
Felnőttként már sokkal óvatosabbak vagyunk. Megszoktuk, hogy kontroll alatt tartsuk magunkat, hogy ne legyünk „túl érzelmesek”, és közben néha el is felejtjük, milyen jó érzés lenne tényleg átélni azt, ami bennünk van. Pedig az érzelmek nem ellenségek, inkább jelzőfények: segítenek kapcsolódni magunkhoz és másokhoz, és néha pont ezek mutatják meg, merre lenne érdemes továbbmenni.
3. Kreatív identitáskeresés – amikor még játszhattunk azzal, kik is vagyunk
A kamaszok folyamatosan próbálgatják magukat: ma ez tetszik, holnap már nem, egyik nap ilyenek, másik nap olyanok. És bármilyen kaotikusnak tűnik ez kívülről, valójában óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki keresse a saját helyét a világban. Én is álmodoztam mindenféléről, volt, ami csak egy hétig tartott, volt, ami megmaradt. Felnőttként viszont sokszor úgy csinálunk, mintha már mindennek késznek kellene lennie: a személyiségnek, az életútnak, a válaszainknak. Pedig ugyanúgy változunk továbbra is. És ha néha hajlandók vagyunk újra feltenni a régi kérdést – „ki vagyok most?” –, akkor észrevesszük, hogy van választási lehetőségünk.
4. Társas kapcsolatok átrendeződése – amikor hittük, hogy minden találkozás számít
A kamaszkor egyik legizgalmasabb része, hogy a világ hirtelen megtelik új emberekkel. Barátok, első szerelmek, közösségek, ahová tartozhatunk. A fiatalok ilyenkor elképesztően érzékenyek a visszajelzésekre, a helyükre a közösségben, és ez sokszor viharos is tud lenni. Én is emlékszem, milyen volt, amikor egy-egy barátságon múlt a világ sorsa. Felnőttként viszont a kapcsolati tér beszűkül: munka, család, pár közeli barát. Pedig néha pont egy új ember hozna be valami frisset az életünkbe. A jó kapcsolatoknak tényleg gyógyító ereje van – és egyáltalán nem csak tizenévesen.
5. A lendület – amikor még nem a fáradtság diktálta a határainkat
A kamaszok tele vannak energiával, még akkor is, ha ezt néha teljesen rossz irányba öntik. De az a fajta belső pezsgés, amitől egyik pillanatról a másikra belevágtak valamibe, olyan volt, mintha az élet folyamatosan hívogatná őket. És őszintén: jó lenne néha erre újra rácsatlakozni. Mert amikor felnőttként végre megérezzük, hogy valami miatt lelkesedünk, valami miatt nem tudunk „racionálisan viselkedni”, hirtelen visszakapunk egy szeletet abból, akik valaha voltunk. És ez nem gyerekesség – inkább annak a jele, hogy még mindig élünk.
Ahogy néha nézem a kamaszokat, akik egyszerre bohók és komolyak, túlzók és érzékenyek, arra gondolok:
nem feltétlenül kell felnőttként is mindent jól csinálni — elég lenne néha csak úgy élni is. Nem kell visszaköltözni a múltba, nem kell ugyanúgy viselkedni, mint 14 évesen.
De jó lenne visszahozni valamit abból, amit akkor még tudtunk.
Indexkép: Jason Deines fotója a Pexels oldaláról
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak