Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

5 emlék, amely a felnőttkorban is elkíséri a gyereket

Mi marad meg a gyermeknek az első évtizedeiből, amikor felnő? Talán kevés konkrét emléket fog az első éveiből magával vinni, de lesznek olyan pillanatok, amelyeket élete végéig megőriz majd.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 emlék, amely a felnőttkorban is elkíséri a gyereket

Öt olyan emlékkép, amit biztos lehetsz, hogy nem felejt el gyermeked egykönnyen:
 

1. Amikor megvédelmezted

Nem csak a valós veszélyre kell gondolni. A gyereknek nagyon fontos, hogyan reagál a szülő arra, amikor például fél éjjel a sötétben. Vajon megához öleli? Segít elzavarni a szörnyet az ágya alól? Vagy megszidja a „hülyeségért”, és ráparancsol, hogy most már fejezze be a cirkuszolást?
Előfordul, hogy mérgesek vagyunk a gyerekre, ezzel nincs semmi probléma. A biztonságot azonban mi adjuk neki, ezért nagyon nem mindegy, hogyan reagálunk a számára félelmetesnek tűnő helyzetekben.
 

2. Amikor csak rá figyeltél

A gyerek a figyelemben méri a szeretet. Hatalmas örömöt jelent neki, ha hajlandó vagy néha félretenni a házimunkát vagy abbahagyni a telefonod nyomkodását azért, hogy vele teázgass vagy végighallgasd a legújabb iskolai történeteit. Innen tudja, hogy mindennél fontosabb a számodra.
 

3. Ahogy a pároddal beszélsz

Egész életre meghatározza a párkapcsolatokhoz és a házassághoz való viszonyát az otthoni minta. Az a gyerek, aki egymást szerető felek biztonságos közegében nő fel, felnőve maga is alig várja majd, hogy családot alapíthasson.
 

4. Elismerő és bíráló szavaid

A gyermek identitását és önbizalmát az alapozza meg, ahogy beszélsz vele. Szülőként fontos feladatunk a fegyelmezés és a korrigálás, de rendkívül fontos, hogy mindezt szerető hangon tegyük, és a dicsérettel se fukarkodjunk.
 

5. A családi hagyományok

Szép dolog a sponteneitás, de a gyerekek számára a kiszámíthatóság is ugyanilyen fontos. Szeretik, ha minden évben ugyanolyan a karácsony, ha tudják, hogyan fog zajlani a születésnapjuk, és azt is, ha a lefekvés minden alkalommal hasonlóan zajlik le. Könnyen lehet, hogy ezeket ők is tovább fogják adni a saját gyermekeiknek.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: kisss / pixabay

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük