Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

5 év börtönt kaphat a sebész, aki 55 ezer forint hálapénzt fogadott el

Egy debreceni sebész a vád szerint négyszer, összesen 55 ezer forintnyi hálapénzt fogadott el. Az orvos a bíróság előtt ezt nem ismerte el. Akár 5 évre is börtönbe mehet, és 3 évig praktizálni sem engednék.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 év börtönt kaphat a sebész, aki 55 ezer forint hálapénzt fogadott el

Az orvos nem ismerte el, hogy elfogadta a hálapénzt, az asszisztens azonban bűnösnek mondta magát

Az RTL Híradó számolt be arról, hogy egy debreceni sebészorvos a betegeitől a vád szerint négyszer is elfogadott hálapénzt, összesen 55 ezer forintot. Az egyik borítékból pedig a vád szerint 5 ezer forintot az orvos asszisztense kapott. 

Az orvos ezt nem ismerte el a bíróságon, az asszisztens azonban saját magát bűnösnek mondta. Ő nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ügyész súlyosítást kért. 

Az ügyészség a sebészt pedig 5 év börtönnel büntetné, és 3 évig praktizálni sem engedné. 

Az egészségügyben 2021. januárjától bűncselekmény lett adni és elfogadni is a hálapénzt, ezt a döntést támogatta az Orvosi Kamara. Az előző évben 11-szer, idén pedig 3-szor történt feljelentés hálapénz miatt. Ezekben az ügyekben 10 ezertől 800 ezer forintig terjedt a hálapénz összege.

 

Olvasd el ezt is: A debreceni Szülészeti Klinikán addig nem lehet fogadott orvosnál szülni, amíg nem alakul ki a hálapénz nélküli rendszer: így reagáltak a kismamák

Indexkép: David Mark képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük